fakéreg

A növényföldrajzi viszonyoktól függően a fakéreget a magyarság napjainkig különböző célokra használja. A székelyek a pásztorkunyhók tetőzetét fenyőkéreggel fedik, s hideg, nedves földjét szintén ezzel takarják be. Fenyő-, nyír-, hárs-, cseresznyefa stb. kérgéből különböző edényeket (→ kászu) készítenek. A vadkörte, vadalma, éger, cserfa héja, kérge festőanyagot (→ festőnövények) szolgáltat (bútorfestés). A székelyek az éjszakai pisztrángozáshoz nyírkéregből sodorják a fáklyát (tidó). Veszprémben a lobogó, Vasban a lobbogató, Somogyban a bédó és a huszigyárgya a Szent Iván-napi szokásoknál használt nyírkéreg fáklya. Zemplénben, az Ormánságban bocskort formáltak fakéregből, sőt az utóbbi vidéken a hársfa lehántott kérgéből még csónakot is készítettek. A húzóhálók úszója vagy parája gyakran fakéregdarabka (Velencei-tó, komáromi Duna mente). Nyírfakéregből a székelyek havasi kürtöt sodornak, a Maros mentén méh bodonokat hajlítanak. Ínséges esztendőkban Erdélyben, Moldvában a tölgy- és szilkérget összeőrölve lepényszerű ételnek készítették el, s más fák kérgével együtt takarmánynak gyűjtötték. A különböző fák kérge Skandináviában már a vikingek idejében nélkülözhetetlen takarmány volt. A bőrrel együtt a fakérget Európában a paleolitikumtól kezdve használják. A neolitikumban, a bronzkorban szinte mindazok a kéregből készült edények, eszközök ismeretesek, amelyeket Közép- és K-Európa parasztsága napjainkig használ. A fakéreg nagy múltú felhasználására utal, hogy a kéreg és a kérget szolgáltató fák legnagyobb részének elnevezései az európai nyelvekben igen ősiek. Pl. a szlovák breza, német Birke, litván bérŀas ’nyir’ őse ugyanaz az indoeurópai eredetű szó. A fakéreg felhasználása jelentős a természeti népek körében. Polinéziában a Broussonetia papyrifera kérgéből áztatással, ütőgetéssel a ruhaanyagnak, takarónak használt tapat készítik. (→ még: fakéreg edény, → háncsmunka). – Irod. Clark, J. G. D.: Prehistoric Europe. The Economic Basis (London, 1952); Ropeid, A.: Skav. Ein studie i eldre tids fôr-problem (Oslo–Bergen, 1960); Gunda Béla: Ethnographica Carpathica (Bp., 1966); Gunda Béla: Significance of Ecological Factors in Herding (Acta Geographica Debrecina, Tom. XIX. Ser. VII., Debrecen, 1968).