férj

a házasságban élő emberpár férfitagja. A férj főnév eredeti jelentése is a férfi szóból alakult. Első írásos előfordulása a 14. sz.-ból ismeretes. Paraszti viszonyok között a feleség férjét ritkán emlegeti férjének, inkább „férjuramnak”, „uramnak”, „az én emberemnek”, „páromnak”, ünnepélyesebben „hites uramnak”. Mikor megszólítja: „hallja kend férjuram”, „uram”, „édesuram”, „ember”, ha már gyerekek is vannak, „apjuk”, „apjukom”, „apja” (mármint a gyerekeké). A hagyományos patriarchális paraszti társadalomban a férj volt az úr a házasságban; „ő hordta a kalapot”. Feleségét „férjhez adták hozzá”, ő annak „ura”, „embere” tett. Ha → nagycsaládban éltek, ahol mindnyájuknak a legidősebb férfi parancsolt, feleségének magatartásába beleszólt, engedelme nélkül az asszony önállóan nem cselekedhetett, pl. lakodalomba csak úgy vitték el az asszonyokat táncolni, ha előtte az uruk is beleegyezett; búcsúba sem mehettek el az asszonyok a férj tudta nélkül. Míg a feleséggel szemben az egész paraszti társadalomnak volt kialakult mércéje, amely meghatározta a jó asszony testi és lelki tulajdonságait, addig a férjekkel szemben nem volt ilyen élesen körvonalazott követelmény. Jó ember az, aki nem iszik mértéktelenül, dolgos, takarékos, feleségét nem veri ok nélkül. A férjnek azok a rossz tulajdonságai, amelyek az asszony életét esetleg pokollá tették, a társadalom szemében nemegyszer virtusnak számítottak. (→ még: feleség) – Irod. Morvay Judit: Asszonyok a nagycsaládban. Mátraaljai palóc asszonyok élete a múlt század második felében (Bp., 1956).