falu

egyszerű szerkezetű, korlátozott önállóságú, a városi központhoz vidékként tartozó; többnyire mezőgazdasági jellegű kis település. Komplex gazdasági és társadalmi egységek, a szomszédságban élő háztartások szoros együttese. Az erős szomszédsági viszony következménye a falusi társadalmi ellenőrzés szigorúsága, az emberek közötti kapcsolat közvetlensége és az egyén erős közösségi kötöttsége. A falut alkotó egységek térbelileg gyakran megoszlottak, mivel a termelőhely és a lakóhely elkülönül egymástól. Maga a gazdasági termelő és termelésszervező tevékenység sem folyik összefüggő területen. – A faluk többségét őstermelő parasztok lakják. Így a falutörténet kezdetei is az emberiség földműveskultúráinak kialakulásával hozhatók kapcsolatba. A falu a legtöbb európai népnél azonban a feudalizmusra való áttérés időszakában vált a legjellemzőbb megtelepedési formává. A feudális korú európai falu egyszerre települési forma, gazdasági szervezet, társadalmi csoport és jogi közösség. – A magyar falu a honfoglaló magyarság megtelepedése után viszonylag gyorsan alakult ki. A 9–10. sz.-ban az arab, perzsa és görög források még sátorlakó, nagyállattartó, helyváltoztató legeltetést végző népnek írták le a magyarokat. A 11–12. sz.-i törvényekben és oklevelekben pedig már kimondottan falukról és házakban élő falulakó magyarokról olvashatunk. A magyar falurendszer első rétege a nornád eredetű téli szállás állandó faluvá való átfejlődésével jött létre. Valószínűleg azért történhetett meg viszonylag gyorsan az átalakulás, mert a magyarság téli szállása már a honfoglalást megelőzően is rendelkezett bizonyos faluszerű vonásokkal (a falu szó ugor eredetű). Így pl. helye a mellette folytatott földművelés érdekeinek megfelelően huzamosan állandó volt, és a nyelvi emlékek tanúsága szerint bizonyos szilárd építményekkel is rendelkezett. – A falualakulás első korszaka után a magyar falurendszer további fejlődésére a középkori pusztásodási folyamat, a török megszállás, a különféle telepítések, valamint a tanyásodás és a tanyaközségek központjainak létrehozása volt jelentős hatással. – Különösen nagy változásokat okozott a középkori pusztásodási folyamat és a török uralom, amelynek hatására sok régi aprófalus terület lakatlanná vált, ill. az egy-egy településre összefutott népesség, elsősorban az Alföldön, nagy határú és elnyúlt belterületű óriás falukat hozott létre. E gyakran mezővárosi jogállású óriás falvak határa képezte a mo.-i 18–19. sz.-i tanyás terület legnagyobb részét, amelyen csak a 20. sz.-ban került sor újra jelentősebb faluszerveződésre. Mint Európa legtöbb részén, nálunk is legelterjedtebb a zárt falutelepülés; a lakótelkek a közterület (utcák, terek) mentén szabályos rendben vagy szabálytalan elrendezésben helyezkednek el. A telkeken álló lakóházak, gazdasági épületek, a közterületen álló középületek alkotják a falu belsőségét. A belterületet Erdélyben és az Alföld K-i és É-i peremén még a 19. sz.-ban is árok vagy kerítés (→ falukerítés) vette körül; a határba vezető utcák végét → falukapu zárta le. A nagyobb, több utcából álló, erősen tagolt térszínen hosszan elnyúló patakvölgybe települt falvak elkülönülő részeit végnek (alvég, felvég), szernek vagy szegnek nevezték. (→ még: állandó település) – Irod. Erdei Ferenc: Magyar falu (Bp., 1940); Szabó István: A falurendszer kialakulása Magyarországon. X–XV. század (Bp., 1966); Szabó István: A középkori magyar falu (Bp., 1969); Maksay Ferenc: A magyar falu középkori településrendje (Bp., 1971).