falukerítés, porgolát

a falusi kertek alján egymásba kapcsolódó kerítések rendszere, vagy pedig a falu lakói által közösen készített önálló kerítés, amely teljesen körülzárja a falut. Formái közé tartozik a faluárok és a palánk. A körülkerített faluból → falukapukon, vetéskapukon, porgolátkapukon, mezőkapukon lehetett kijutni. A falukerítés leginkább tüskés élősövényből állt, készülhetett azonban fonott sövényből is. Jó karban tartása, javítása a falu valamennyi lakójának kötelessége volt. A falukerítés tkp. nem a falut, hanem a falu menti szántóföldek vetéseit védte. Az volt az elsőrendű feladata, hogy megakadályozza a falu belterületén szabadon járkáló jószág kicsatangolását. – Arra is bőven van példa, hogy az egyéni birtokolású, házitelkek végében elnyúló, falu menti szántóföldek övének külső szélén tartottak fenn sövénykerítést. E kerítés a legelőkről befelé csatangoló jószág elől védte a vetést. – A falukerítés főleg irtvány eredetű településekben gyakori. Egy-egy területen azonban soha nem kizárólagos. Mindig a település formájától függ, hogy kialakításának van-e értelme vagy lehetősége. Leginkább → sorfaluk és utcás faluk (→ útifalu) velejárója, de előfordul halmaztelepülések belterülete körül is. – A középkorban Európa-szerte elterjedt volt a falukerítés. Különösen német, angol és skandináv források vallanak róla sokat. Mo.-on a Dunántúlon, a Felföldön és Erdélyben egyaránt emlegetik a középkori oklevelek. Az újkorban különösen a Tiszaháton K-Mo.-on volt jelentős. (→ még: tanorok) – Irod. Győrffy István: Magyar nép – magyar föld (Bp., 1942); Belényessy Márta: Kerített település és gazdálkodás kapcsolata néhány zalai irtásos falunál egy 1460-as határjárás alapján (Ethn., 1958); Szabó István: A középkori magyar falu (Bp., 1969).

Falukerítés. Révfalu-Pataháza 16. sz.-i képe (Jelenleg Győrhöz tartozik, Győr-Sopron m.)