gabonaszárító

Háromszékből csupán egy okleveles mondatfoszlányból tudjuk, hogy a kemence előtt valamilyen gabonaszárító állvány állt: „az kemencze előtt egy kis gabona szárasztó gusokon álló”, 1722). Közelebbről azonban a magyar gabonaszárítókat nem ismerjük. A palócoknál a szobabeli kemencék lapos tetejét használták arra, hogy kukoricát, kevés gabonát, kendert szárítsanak. Valószínűleg egykori gabonaszárító maradványa a borsodi, gömöri kenderszárító (mile, koliba, ruzga), amely földbe mélyített gödör. A gödör fölé ágasos-szelemenes állványt készítenek vagy közepére ágast állítanak a ennek döntik a szárítandó kendert. Az ilyen kenderszárítók megegyeznek a nagyorosz, mordvin, cseremisz, zürjén, baskir, volgai tatár gabonaszárító vermekkel, amelyeket a néprajzban az orosz terminológia nyomán šiš-típusú gabonaszárítónak nevezünk. A šiš kender- és lenszárításra is szolgál. Lehetséges, hogy az Árpád-kori szárító, pörkölő, füstölő kemencék szintén ennek a típusnak a változatai, noha ezeket – klimatikus okokból – gabonaszárításra nem használhatták.