galambászat

a galambok tenyésztése, nevelése és idomítása. Galambok tartása a gazdasági udvarban a 20. sz.-ban a magyar nyelvterület nagy részén szokás volt, tömegben azonban elsősorban a D-Tiszántúlon leginkább tanyákon tartottak galambot. Az itteni parasztudvarok jellegzetes építménye a galambdúc. A galambászat szegedi parasztemberek egyik legszenvedélyesebb, sportszerű szórakozása. A galambászat kitenyésztett helyi fajtája az igénytelen megjelenésű, búbos fejű purszli (talán a német Purzel szóból), szakirodalmi nyelvén szegedi keringő. (Igen magasra fölrepül, 8–9 óra hosszat is fönnmarad a levegőben.) Egy-egy galambásznak 10–100 pár purszlija is van, gondosan neveli őket, tulajdonjegy nélkül is megismeri a magáét; gyönyörködik röpülésükben, keringésükben, játékos bukfencezésükben. A levegőben kóválygó, falkájától elszakadt idegen kódorgó, őgyelgő galambot zsákmányul ejtik. Ennek több aprólékos módja van: lépezés, tőrözés, cserényezés, aláhajtás. A galambász a maga felhajtott galambjaival belevet másnak a levegőben közeledő falkájába. Ilyenkor a két galambsereg összeforog, vagyis elkeveredik egymással. Bizonytalan, hogy melyik falka kerekedik fölül, és ragadja magával a másikat, ill. abból egy-két galambot. – A halott galambász temetésére kedvenc galambjait zsákban kihozzák, és a koporsó sírba eresztése közben szabadon eresztik. (→ még: baromfitartás, → fedeles kapu) – Irod. Bálint Sándor: A szegedi galambászat (Néprajzi Közl., 1956).

Lakóház gádoros bejárata (Ásványráró, Győr-Sopron m.)

Galambház (Tiszajenő határában levő tanyán, Szolnok m.)

Galambdúc (Kondoros, Békés m.)

Tanyai ház tűzfalán elhelyezett galambdúc (Szolnok környéki tanya)

Szeged környéki tanyán levő galambdúc

Galabdúc (Szolnok határában levő tanyán)