| faluvá alakulás | TARTALOM | fametszet |
falvédő
falra függesztett lepel vagy deszkalap, egyrészt a fal védelmére, a gyakori dörzsölésnek kitett részeken, másrészt az ágynemű megóvására (ágymentő). 1. Legrégiesebb formája a támla nélküli → pad mögött alkalmazott falvédő; mely gyakori volt a középkori várakban és polgárházakban; innen kerülhetett a parasztházakba. Erdélyben a közelmúltban néhol még fellelhető volt. Így a moldvai csángóknál a támlátlan pad mögé gyapjúszőttes → csergét aggattak fel, Torockón és a Székelyföldön pedig virágos festésű falapot, → falravalót. – 2. Az asztalos készítésű ágynál helyenként előfordul, hogy hátul magasabb, esetleg rácsos oldaldeszka szolgál falvédőül. Ágy mögötti falvédőnek gyakori volt a fali gyékény. Ez lehetett gyékényszőttes vagy egymás mellé tett szálakból a felső perem mentén egybefont, ill. mintásan összevarrt. Az ágyhoz falvédőnek a székelyek általában gyapjúszőttes festékest (→ szőnyeg) használtak, esetleg fekete-vörős „táblás szőttes”-t, amelyet a férjhez menő vitt magával a kelengyében. A 19. sz. második felében ezt szálánvarrott hímzésű (→ szálánvarrott öltés) vászonkendő váltotta fel. – 3. A konyhai, többnyire a falhoz tolt asztal mögé kerülő falvédő a konyhák füsttelenítése után, a századforduló körül jelent meg. Ez eleinte mind bolti előrajzolású, amit gyolcs alapra száröltéssel hímeztek, majd az I. világháború körüli időkben társult mellé a színes nyomású papír falvédő. Mindkettőre jellemző a felület nagy részét kitöltő édeskés, többnyire szerelmespárt vagy szorgos háziasszonyt mutató jelenet, dalidézettel, verses felirattal kísérve. Helyi íróasszony, esetleg férfi rajzoló által előrajzolt ilyen falvédő kevés ismert, ezek is rendszerint híven ragaszkodtak az előképekhez, ritka az egyénibb megoldás. – Irod. Lükő Gábor: A moldvai csángók (Bp., 1936); Biró Friderika: A polgári-paraszti lakáskultúra problémáinak megközelítése egy őrségi faluban (1850–1918) (Népr. Ért., 1971); Kós Károly–Szentimrei Judit–Nagy Jenő: Kászoni székely népművészet (Bukarest, 1972).
