hajdiván

két félkörös ívben meghajlított, vékony husángra kifeszített háló, amely kiterített állapotban kör vagy ellipszis alakú, összehajtva pedig 50–60 kg széna, szalma elszállítására alkalmas. Az ív átmérője elérheti a 2 m-t, általában 100–150 cm. Maguk a parasztok állítják elő házilag. A hajdiván elterjedtsége a magyar nyelvterületen igen sajátos: ismeretes a Dunántúl D-i, DNy-i részén egy széles összefüggő sávban a Mura–Dráva vonal mentén. Máshol – leszámítva néhány Börzsöny vidéki falut – teljesen ismeretlen. – A hajdiván magyar elnevezései közül a bőgő szó a legelterjedtebb (Baranya), bizonyára a tárgy nagy mérete szolgált a névadás alapjául. Kelepce néven ismeretes a Börzsöny hegységben, dobó néven a Drávaközben. Számos más neve közül említhető a kötröc, a petrence, a hajtovány (Drávaszög), a mindegy (vasi Őrség), a koppantó (Ormánság), a kecele (Göcsej), a merezsa (Szerémség). Egy-egy faluból ismert neve: terézsia, kaláta, tragacs, berhe. – A hajdiván szalmahordó eszközként megtalálható a drávaközi szerbek, ill. a D-bácskai szlovákok gazdaságában is krošňa néven. Jól ismert az Alpok számos vidékén, ahol a szénhordó hálók egyéb változatai is igen kedveltek. Svájci, német, osztrák és É-olasz elterjedtségén belül a legnagyobb összefüggő folt a Mura-vidéken, Stájero.-ban és Burgenland D-i területén található. Ezzel összefügg a szlovén, horvát és D-dunántúli magyar elerjedtsége. Erdélyben és az É-i-Kárpátok népeinél nyomát sem találni, viszont felbukkan a podoliai és a máramarosi huculoknál. A hajdiván másik európai centruma a Baltikum, ahonnan a szomszédos belorusz és lengyel területekre is eljutott lett és litván nevével együtt. Nemcsak szénát és szalmát, de learatott gabonakalászokat is szállítottak hajdivánnal. A hajdiván szórványosan kimutatható északnémet és skandináv területen is. Svédo.-ban a 19. sz. végén érte el maximális elterjedtségét, és története nem adatolható a 18. sz. előtt. A hajdiván nagy múltú eszköze az európai szénagazdagságnak. Használatos volt erdei lomb, avar szállítására, ill. a téli almozás munkájában is. Az évszázadok során hol szűkebb területre húzódott vissza, hol pedig terjedőben volt. – Irod. Gönyey Sándor: Szalmahordó hajdiván a Drávaszögben (Ethn., 1941); Schmidt, L.: Der Heubogen im südlichen Burgenland (Deutsches Jahrbuch für Volkskunde 1962); Bringéus, Nils-Arvid: Höbågen Relikt eller novation? (Rig, 47, 1964); Viires, A.: Der Heubogen in Osteuropa (Deutsches Jahrbuch für Volkskunde, 1964); Gunda Béla: Unkarilaisten talonpoikien kantovälineet (Kotiseutu, 1965, 5. sz.); Paládi-Kovács Attila: Einige Bemerkungen über die Traggeräte der ungarischen Bauernschaft (Műveltség és Hagyomány, 1971).

Hajdiván (Szalafő, Vas m.)