haláljóslás

→ jóslás a közeljövőben bekövetkező halálesetek megtudakolása céljából; általában a családban, a következő évben bekövetkező halálesetekre vonatkozik. Míg a → halál előjeleiként értelmezett történések időponthoz nem kötöttek, a jósló eljárásokat általában → naptári ünnepeken alkalmazták, mégpedig elsősorban az egyébként is évkezdő jellegű, a következő év más fontos eseményeinek megtudakolására is alkalmasnak tartott téli jeles napokon, főleg a → karácsonyi ünnepkörben. A haláljóslás országszerte elterjedt cselekményei közül legáltalánosabb volt a → karácsony esti, amelyet sok helyütt a karácsony esti szokások sztereotip részeként még a hit kihalása esetén is gyakoroltak. Különösen áll ez a → karácsonyi vacsorához, ill. az ekkor fogyasztott ételekhez fűződő haláljóslásra: pl. a vacsorára evett almát a családfő szétosztja minden családtag között; a magok elvágott vagy egészben maradt voltától függött hitük szerint, hogy melyik családtag lesz egészséges, beteg, ill. hal meg a jövő évben. Hasonló hit kísérte a dió szétosztását; akinek a karácsonyi vacsorán férges dió jutott, a következő évben meghalt. Szintén leginkább karácsony este gyakorolták a tűzifahasábok tűzhelyhez támasztását: akié ledőlt reggelre, a jövő évben meghalt. Ugyanekkor vízzel telt dióhéjak kemencére helyezése (minden családtag számára) a víz kiapadásával jelzett halált, a kemencébe készített „hamusírok” pedig a hamu behorpadásával. Nemcsak karácsonykor, hanem → szilveszterkor is általánosan gyakorolt jóslásmód volt a ház → körüljárása: háromszor körülmenve a házon, majd az ablakon betekintve megláthatták a jövő évben meghaló családtagot az asztalnál ülve; vagy a tükörbe nézve, koporsóban fekve; vagy ravatalon látják meg a következő év halottját. A haláljósló → tollaspogácsát leginkább → Luca napján, szilveszterkor és Pál-napon sütötték.