kutya és a farkas, a

→ ezópusi mese. Cselekménye: éhes farkas az erdőben jóltáplált komondorral találkozik. Megkérdezi tőle, hogy mitől olyan szép sima a háta. A kutya elmondja, hogy vigyáz a gazdája tulajdonára, ezért jó étellel, itallal látják el, s amikor jóllakott, elnyújtózik az eresz alatt. Azután megkérdi a farkas, hogy mitől kopott le a nyakán a szőr, mire a kutya elárulja, hogy őt nappal láncon tartják, csak éjjel engedik szabadon. Mire a farkas azt mondja, hogy ő inkább vállalja a koplalást és a szabadságot (AaTh 201). A magyar folklórirodalomban a 16. sz. óta ismert mese. Előfordul Heltai Gáspár meséi között, s nagy előszeretettel emlékeztetnek rá közmondásgyűjteményeink: „Farkas, ha koplal is, mégsem cserélne a kalmár ebével” (Kis-Vicay 1713), „Farkas ha koplal is, nem tserélne még-is a’ kalmárok ebével.” (Szirmay Antal, 1807) stb. Dugonics András a kutya és a farkas meséjét → szólásmagyarázó meseként közli. Ez az alapja Petőfi Kutyák dala és Farkasok dala c. verseinek is. Nálunk a szóbeliségből nem jegyezték fel. – A mese Európa-szerte ismert a különböző ezópusi mesegyűjteményekből, valamint a Pauli- és a Vitry-féle exemplumgyűjteményekből. A szóbeliségből feljegyzett változatok külföldön is kisszámúak. – Irod. Kovács Ágnes: A magyar állatmesék típusmutatója (Népr. Közl., 1958); Tubach, F. C.: Index exemplorum (FFC 204. Helsinki, 1969).