labirintus-tánc

az egymást követő, kéz- vagy vállfogással láncot alkotó táncosok kígyózva haladó füzére. Tánchagyományunkban az énekes-táncos gyermekjátékok mellett elsősorban a lakodalom rituális vagy a násznép szórakoztató jellegű, játékos táncai őrzik ezt a kígyózva haladó táncformát. Ilyen a nyugati palócok és a Szigetköz menyasszonyfektető → gyertyás tánca, a D-dunántúli → söprűtánc játékos-csoportos formája, s ennek kendővel járt darutánc, kacsatánc, kígyótánc, ludas játék néven ismert változata, továbbá a bukovinai székelyek vendégküldő tánca, a → büdös vornyik. A labirintus-tánc vendégküldő típusára még jellemző, hogy az élen táncolót utánozni kell a többieknek (leveti a lábbelit, megcsókolja a cigányt stb.), ill. mindenüvé követni (asztal alá, ki az ablakon, be az ajtón stb.), aki eközben a kezében levő kendővel tart fegyelmet. Ebbe a vendégküldő típusba tartozik a K-mo.-i tréfás verbuválás próbatétele is. Ugyancsak lakodalomban járják a kígyótánc megszelídült formáját, az ÉK-mo.-i válltáncot. A labirintus-táncok típusába tartozik még a lányok böjti, tavaszi játéka, az utcán kígyózva haladó lilázás is. – A tánctörténeti kutatás a körtáncokkal, sortáncokkal, lánctáncokkal együtt a labirintus-táncokat is azok közé az archaikus, kollektív formák közé sorolja, melyek egyetemességük mellett mint a → rituális táncok legjellemzőbb típusai élnek. Ez utóbbit igazolják a magyar tánchagyományban élő labirintus-táncok is, s az, hogy egyes változataira a nemenkénti elkülönülés is érvényes. – Irod. Sachs, C.: Eine Weltgeschichte des Tanzes (Berlin, 1933); Gyermekjátékok (A Magyar Népzene Tára, I., Bp., 1951); Lakodalom (A Magyar Népzene Tára, III., A–B., Bp., 1955–56); Kaposi Edit–Maácz László: Magyar népi táncok és táncos népszokások (Bp., 1958); Günther, D.: Der Tanz als Bewegungsphänomen (München, 1962); Martin György: Magyar tánctípusok és táncdialektusok (I–III., Bp., 1970).

Labirintus-tánc (Vízvár, Somogy m.)