| Lámek | TARTALOM | lánc |
lámpás, lámpa
világítóeszköz, amelyet úgy készítenek, hogy a belehelyezett → gyertyát, → mécsest, más világítóeszközt a kialvástól védje. Lámpás szavunk, amely a 14–15. sz. óta kimutatható nyelvünkben, görög eredetű, latin közvetítéssel terjedt el Európa-szerte s került nyelvünkbe. A lámpa pedig valószínűleg belső fejlődésű elvonás, mint számos más, újkori nyelvben. Egyszerűbb formáiban lécrács, résekkel áttört bádoglemez veszi körül a fényforrást, védi a mechanikai behatásoktól, tartja távol a lángtól a gyúlékony anyagokat. Huzat, szél ellen fényáteresztő anyagokkal burkolják a lámpások vázát (→ istállólámpa). Erre a korai időszakban lantornát, állati hólyagot vagyis böndőt, olajjal átitatott vastag papírt vagy vékony szarulemezeket használtak. Ezért nevezték az ilyeneket böndőlámpásnak vagy szarulámpásnak. A zárt lámpásnak csak a tetején van szellőzőnyílása. Célszerű kialakításuk lehetővé tette, hogy a lámpásokat talpra állítva asztalon, polcon, világító fülkében egyaránt használják. Kézbe fogva utcán, udvaron, esti-éjszakai járás-kelésben is alkalmas világítóeszköz volt. Használták felfüggesztve is. A 19. sz. folyamán általánossá vált üvegezett változata. Néha egy-egy oldalát tükörbetéttel is készítették, előfordult, hogy homloklapjába középütt lencseszerűen domború üveget építettek be, s így a fény kedvezőbb vetítését érték el. Az üveg sérülését fonott drótháló felszerelésével igyekeztek megakadályozni. A 19. sz. folyamán elterjedtekké váltak a fémlemez vázú lámpások. A fényforrás helyét leggyakrabban rögzítve beépítették. Ilyenkor a lámpás egyik oldala részben vagy egészében ajtószerűen nyitható volt. Kezdetlegesebb kivitelű lámpásoknál előfordult, hogy a fényforrást alulról a lámpás felső nyílásához lehetett felemelni a lámpás testébe beépített emelő segítségével. A lámpásokat ügyesebb kezű emberek házilag maguk is elkészítették, de némely helyen tömegméretekben is gyártották s hozták forgalomba vándorárusok, vásározók segítségével. (→ még: bakterlámpa, → petróleumlámpa, → világítás) – Irod. Márkus Mihály: A magyar népi világítás (Népr. Ért., 1940); Viski Károly: Világítás (A magyarság néprajza, I, Bp., 1941–43).
