| lesüllyedt kultúrjavak elmélete | TARTALOM | lészás nádtető |
az → öröklésnek az az esete, amikor az örökhagyó gyermekei örököltek. Régi magyar jogunk a törvényes öröklésben döntő szerepet juttatott a vagyon eredetének, ezért a leszármazók (lemenők) öröklésében az az elv érvényesült, hogy ősi, fiági javak csak a fiúknak, a leányágiak pedig csak a lányoknak juthattak; a szerzeményi javaknál elvben az egyenlőség, a gyakorlatban pedig a lányoknál különböző formákban korlátozott igénye állt fenn. Az ősiség eltörlése (1848) utáni öröklési jogunkban megszűnt ugyan a fiági és leányági javak közötti különbségtétel, de a vagyon eredetének továbbra is szerepe maradt, mert más volt a törvényes öröklés rendje az ági és a szerzeményi vagyonban, noha egyébként az egyenlőség elve került alkalmazásra. A szokás azonban még ezután is fenntartott némely korábbi gyakorlatot, mint pl. a → fiági öröklést, a → törzsöröklést a helyi → öröklési jogi szokásoknak megfelelően. – A leszármazók (lemenők) öröklése úgy történt, hogy végrendelet hiányában az örökhagyó minden vagyona a tőle leszármazó törvényes gyermekekre, ill. ezek halála esetén az ő leszármazóikra szállt, mégpedig az első ízben levők fejenként, a többiek (unokák) pedig törzsönként örököltek. (→ még: anyaági leszármazás, → egyenlő osztály)