kaszakő, fén, fenkő

a kasza fenésére szolgáló, különböző alakú (téglalap, ovális stb.) terméskő. Ismert elnevezése még: csiszakő, paticskő. Kaszálás közben a kaszás derekán lógó → tokmányban vízben tartja. Időnként megáll és a kaszakővel a kasza élét kimért, a hegyétől a nyak felé, vagy fordítva haladó mozdulatokkal megfeni. A parasztemberek fontosnak tartják, hogy a kaszakő jó minőségű legyen. A jó kaszakő életét fafoglalattal szokták meghosszabbítani. Beszerzésére a kasza állagának megóvása érdekében külön gondot fordítanak. Általában megkülönböztetnek lágy és kemény kaszakövet. Az előbbivel a kemény, az utóbbival a lágy kaszát lehet jól megfenni. Színe vagy más tulajdonságai alapján is ismerik a kaszakövet, pl. fejtett kő, márvánkő, smirglikő, vörös főzött kő, fekete kemény kő stb. Az Alföldre és a dombságokra 1918 előtt az ország hegyvidéki területeinek kaszakővágó falvaiból vándorárusok hozták a kaszakövet. Az árusoknak többé-kevésbé kialakult vásárlókörzetük volt. A felföldi megyék vándorárusai a szlovák sonkolyosok, ill. a kaszástótok az Árvában bányászott kaszakővel az Alföld középső területeire jártak. Hódmezővásárhelyre a Hunyad megyei Konopról hozták a kaszakövet. A Németo.-ból, Ausztriából és Sziléziából szállított különböző minőségű kaszakövet a századfordulón a vasáruboltokban lehetett kapni. Szatmárban, az Erdőháton, Tiszaháton leginkább nagyobb méretű, kb. arasznyi kavics, a „keresetlen kő” a kaszakő. Ma is használják. – Irod. Kiss Lajos: A kasza a hódmezővásárhelyi ember kezén (Népr. Ért., 1926).

Kaszakő (Kemence, v. Hont m.)

Kaszakő (Szendrő, Borsod-Abaúj-Zemplén m.)