tokmány, tok, tokolyó, tulejka, fenőkőtartó, fentok

Legegyszerűbb formáját a szarvasmarha szarvából készítették. A szarv alsó végéből mintegy arasznyi darabot levágtak, öblös szélébe lyukat fúrtak, s abba drótból vagy vaslemezkéből akasztót, horgot erősítettek, s a kaszás a kaszálás vagy aratás alatt a gatya korcára vagy a nadrágszíjra akasztva hordta. A tokmányba vizet öntöttek, s abban tartották a fenőkövet, amellyel a kaszát fenték. Ennek az egyszerűbb tokmánynak a szaruanyagát nem módosították, mindössze a szarv hegyes végét vágták le. Hogy a szarv hajlatát kiküszöböljék, készítettek szaruból olyan tokmányokat is, amelyeket forró vízben megpuhítottak, majd a fenőkőhöz hasonló formára húztak. Formája kiseb táji eltéréseket mutat. – A Hortobágy és a Felső-Tisza vidékén a tülök természetes formáját követő tokmányt karcolással is díszítették, gyakran gazdájának nevét vagy nevének kezdőbetűit vésték bele. Némely feltevés szerint a szaru tokmány vadászkürtből alakult ki. Nem volt ritka, hogy a már nem használt, karcolással díszített ivótülköt (→ ivótülök) alakították át tokmánnyá úgy, hogy mind a hegyes, mind az öblös végéből levágtak egy darabot, hogy rövidebb legyen, majd erre horgot, erősítettek. Készítettek tokmányt fából is, ezt faragással is díszítették, majd horganyzott bádogból az edénygyárak pedig zománccal bevont példányokat hoztak forgalomba. (→ még: kaszakő) – Irod. Manga János: Hirtenkunst im Tiefland und im Oberland (Acta Ethn., 1967); Paládi-Kovács Attila: A magyar parasztság rétgazdálkodása (Bp., 1979).

Tokmány és fenőkő 1–3. Orosháza, békés m.; 4. Kávás, Zala m.

Fából faragott tokmány (Kalotaszeg, v. Kolozs m., századforduló) Bp. Néprajzi Múzeum