miskárolás

TARTALOM

misling

miskolci bútor

a magyar népi → asztalosbútor egyik jelentős változata. – 1. Stílusa a 18. sz. második feléből ismert, és a miskolci asztalosok által ez időben helyben és a környéken készített templomi berendezések díszítőstílusának felel meg (téka 1753, fogas 1773). E korai miskolci bútoron az alapszín olajzöld, kék vagy fekete, az esetleg léckeretezésű mezőé sárga, vörösbarna, a nagyvonalú ornamentikáé fehér, sárga, piros, fekete. – 2. Stílusa datált példányok alapján az 1840-es évektől ismert. Legszembetűnőbb vonása az alapfestés megváltozása; ennek új kialakítása a barokk kori márványozás, ill. közvetlenül valószínűleg a 18. sz.-i rimaszombati bútor hatását mutatja. A miskolci bútoron a márványozás rózsaszín-barna alapszínét vörös váltja fel, az erezés feketévé lesz a 19. sz. eleji tusfestés befolyására (tusolás) és dekoratív habokká, csipkékké alakul. Az erre az alapfelületre kerülő virágozás főleg fehér, kék, sárga és zöld színű. A század közepén még pontosan kirajzolódó virágok a század második felére egymáshoz zsúfolódó, árnyalt szélű foltokká válnak. A színek egyre harsányabbak, bár néha már egyszínű barna alapba ágyazva, míg a 20. sz. elejére megszűnik a miskolci bútor készítése. – A miskolci bútor egyik fő felvevő területe Mezőkövesd volt, ennek nyomán a gyűjtők matyó bútor, mezőkövesdi bútor névvel is illetik, noha Mezőkövesdre csak 1915-ben telepedett át az utolsó miskolci bútort készítő asztalos. – A miskolci bútor 2. stílusával egy időben, ill. annak nyomán alakult ki Eger, Gyöngyös és több kisebb készítőhely, így Átány, Pásztó, Kisterenye egymástól alig eltérő 19. sz.-i bútordíszítő stílusa. Kisterenyén még a 20. sz. elején készült sublótot is sötétvörös alapon széles húzott tusolás cifrázta. A vörös alapú kései bútor kelendő voltát jelzi a → tiszafüredi bútornak a 19. sz. második felében lezajló stílusváltása. – Irod. Tombor Ilona: Borsodi festett asztalosmunkák (Az MTA II. Oszt. Közl., 1951); K. Csilléry Klára: Tájékoztató a népi lakásberendezés gyűjtéséhez (Bp., 1952); K. Csilléry Klára: A magyar nép bútorai (Bp., 1972).