kanász | TARTALOM | kanászduda |
fejét a kovácsok vasból készítették, nyelét maga a pásztor, ill. használója faragta. A dunántúli kanászbalta felső széle ívszerűen hajlott csonka piramis alakú fokkal. A nyél lyuka kerek, hengeres nyele gyakran karcolással, → spanyolozással díszített. A felvidéki kanászbalta lapja egyenlőtlen szárú háromszöghöz hasonló, felső sarka élesen kiáll, erősen hátraugró foka lapított hasáb alakú. Nyele lapos, gyakran → rézverettel díszített. Az Alföldön változatos volt a kanászbalta formája, nyelét → berakással is díszítették. A kanászbalta az egykori pásztoréletnek nélkülözhetetlen eszköze volt. Ha az állat lába a fa gyökerei közé szorult, ezzel szabadították ki. Vele vágták ki a botnak való ágat, aprították a tűzrevalót, védekeztek vele a megvadult kan, a vaddisznó, a farkas ellen stb. Régen a pásztorok, az erdőt járó emberek felszereléséből nem hiányzott. A múlt században már inkább csak a kanászok használták, s ez lett foglalkozásuk címere is, mint a juhászoknak a kampó. A kondások a kanászbaltát bal vállukon viselték, s köztük akárhány akadt, aki 2530 lépésről úgy fültövön sújtotta vele a disznót, hogy az menten összerogyott. A kanászbalta a kanászok mulatozásainál, a kanásztáncnál nem ritkán a verekedésnél is szerepet kapott. A hagyomány szerint a híres dunántúli betyárok és kanászok olyan baltákat is csináltattak, amelyeknek oldalába ezüst forint nagyságú tükör volt beleillesztve, s a balta nyelét a gyepbe tűzve ez előtt borotválkoztak. Bár hordását a hatóságok gyakran tiltották, ennek nem volt eredménye. Az idősebb kondások még néhány évtizeddel ezelőtt is magukkal hordták őrzés közben. A kanászbalta változatos formáit a szomszédos népeknél is megtaláljuk más-más elnevezéssel. Egyik-másik idegen elnevezés nálunk is meghonosodott. A D-Dunántúlon délszláv hatásra a balloska, É-Mo.-on szlovák hatásra itt-ott a valaska elnevezést használják. Irod. Herman Ottó: Ősfoglalkozások: Halászat és pásztorélet (Bp., 1898); Bátky Zsigmond: Útmutató néprajzi múzeumok szervezésére (Bp., 1906); Malonyay Dezső: A magyar nép művészete (III., Bp., 1911); Tálasi István: A bakonyi pásztorkodás (Ethn., 1939); Polonec, O.: Valašky, fokoše, čakany (Turč. Sv. Martin, 1963).