kenyerestalyiga, eleségestalyiga

a pásztorok kétkerekű, többnyire kétrúdú, lóval vagy szamárral vontatott közlekedési eszköze. Két típusa volt használatban: a ládaszerű, fedeles, tehát teljesen zárt és amelyiknek a tejete nyitott. A kenyerestalyiga teteje lapos vagy nyerges, háztetőre emlékeztető. A pusztai szállásokra szállították ki rajta az élelmet, ill. a vándorló pásztorkodásnál a felszerelést (→ gúnya) rakták bele. A Hortobágyon a csikósok és a juhászok már a 18.-ban is használták, kezelője a kisbojtár, a tanyás, a talyigás volt. A debreceni pásztortalyiga lécoldalú és saroglyás, a derekába vesszőből font kast tettek. A Kiskunságon, pl. Bugacon mindig a → cserény mellett állt; ökörbőrrel takarták le; gulyások, csikósok és juhászok használták. A gulyások kenyerestalyigáját ökörrel is vontatták, ezeken rúd helyett → tézsla volt. Fedele felemelhető, belül külön rekeszekben voltak az élelmiszerek és az egyéb felszerelési tárgyak. A kenyerestalyigát a Kiskunságban a cserény szállítására is felhasználták. Kiskunhalason, Kiskunmajsán, Kiskunfélegyházán az ún. kerekesláda a tengelyről leemelhető volt, s behelyezték a cserénybe. A kenyerestalyiga ismeretes volt még pl. Csongrád, Békés és Szatmár m.-ben. A 18. sz.-tól a 20. sz. elejéig a pusztai legelőkön széles körben használták. A domb- és hegyvidéken ismeretlen. Lehetséges, hogy a kenyerestalyiga mintájára alakultak ki a vontatható négykerekű pásztorkunyhók (→ kerekeskunyhó), s kapcsolatos a nomád népeknek lakásul is használt kocsijával. (→ még: talyiga) – Irod. Herman Ottó: A magyarok nagy ősfoglalkozása (Bp., 1909); Madarassy László: Nomád pásztorkodás a kecskeméti pusztaságon (Bp., 1912); Ecsedi István: A Hortobágypuszta és élete (Debrecen, 1914); Tálasi István: A Kiskunság népi állattartása (Bp., 1936); Balogh István: A lófogatok Debrecenben a XVIII–XIX. században (3. rész., Ethn., 1966).