kancsó, orros, mihók

kívül és belül is mindig mázas cserépedény. Folyadéktartó, elsősorban borosedény, melynek szája összenyomott, esetleg félig zárt vagy csőszerűen végződik. A teljesen összenyomott kiöntőjű edény neve orros kancsó; ha csak a kiöntője benyomott, az edény neve vizeskancsó. Az archaikusabb formát őrző edénynek kis talpa van, ilyenkor talpas kancsó a neve. A kancsónak a fülével átellenes oldalán van az eleje, ahova a fő díszítmény kerül. Akadnak kivételes esetek, amikor a fenti forma módosulhat: nem egy, hanem három kiöntője van, s nem egy, hanem 2–3 füllel látja el mestere; a nyaka nem sima, hanem sűrűn redőzött vagy éppen a szokásosnál jóval hosszabb. A formát illetően speciális változatai a → csalikancsó és a → miskakancsó. A kancsó leggyakrabban egyszínű zöld, barna vagy sárga mázas, → karcolt díszítésű, esetleg festett mintával. A nagykancsók legtöbbje domborműves. Évszám, felirat majdnem mindig szerepel rajtuk. Díszesebb vagy valamely szempontból az alapformától elütő darabjai kizárólag megrendelésre készültek. A legnagyobb méretű kancsó a → céhkancsó (Dunántúl). Rendeltetése is speciális. Ez 30 cm-nél magasabb, többségük zöld mázas és domborműves díszítményű. A kancsó 15–30 cm magas; a kiskancsó 10–15 cm magas. A kancsó forma országosan ismert és elterjedt, elnevezése azonban nem egységes a magyar nyelvterületen: a Dunántúlon ezt a formát sok helyen korsónak nevezik, az Alföldön és Erdélyben azonban mindig kancsó a neve. – Irod. Igaz Mária–Kresz Mária: A népi cserépedények szakterminológiája (Népr. Ért., 1965).

Kanna benyomott szájjal, oldalsó füllel – „Kétcsöcsü” kancsó két füllel

Hosszú nyakú kancsó

Vizeskancsó benyomott szájjal – Talpas kancsó

Orros kancsó

„Háromcsöcsü” kancsó három füllel

Kiöntőcsöves kancsó

Boroskancsó. „Félkézverő” (Szentes, Csongrád m.) Bp. Néprajzi Múzeum

Domborműves díszítésű kancsó (Tiszafüred, Szolnok m.) Bp. Néprajzi Múzeum