Kis Júlia

klasszikus → ballada. Témájának (egymástól elválasztott és a halálban egyesülő szerelmesek) egyediségét az antik eredetű eseményfűzés adja. Tartalma: a Duna túlsó partján élő kedvesét a lány estére magához hívja: fényt gyújt, hogy jelezze az utat. A legény beleesik a Dunába. A lány fájdalmában elveszett pártáját (lánysága jelképét) siratja. Kérésére felkutatják gyöngyös pártáját, de csak kedvesét találják. A lány meghal, amikor kedvesét holtan látja, egymás mellé temetik őket, belőlük → sírvirág nő:

A szerelmesek lelke

Élő tulipánná leve,

S addig s addig nevelkedett,

Amíg összeölelkeztek.

A téma már az ókori irodalomban is a többször feldolgozott témák közé tartozott. A görög mondakörre utalóan szokás ezt a balladatémát Hero és Leander epikumtípusként említeni (St. Thompson: Motif Index V. 263. T. 83.). Ovidius és Vergilius az ókorban, később Muszaiosz (i. sz. 6. sz.) dolgozta fel. A reneszánszban újabb virágkorát élte, és olasz novellaközvetítéssel Európa-szerte ismertté vált. Változatait ismerjük a dán, holland, balti, német, spanyol, olasz, svéd, vend, ukrán, román stb. folklórban. A perzsa (Sahname), grúz, egyéb kaukázusi, örmény párhuzamok arra utalnak, hogy eredete az európai ókort megelőző kultúrákba nyúlik vissza. Az egyes népeknél előforuló változatok azonban jelentős különbséget mutatnak. A legény halálának oka lehet véletlen vagy gonosz hatalom közbelépése, de ismert olyan megfogalmazása is, amelyben a leánynak kell pusztulnia tilos útra térése miatt. A Kis Júlia ballada csak Erdélyből ismert, de motívumai más balladákkal közösek. – Irod. Anderson, Walter: Das Lied von der zwei Königskinder (Dorpat, 1931); Benkő Katalin: A két királygyermekről szóló magyar népballadák (Marosvásárhely, 1933); Haavio, Martti: Hero ja Leandros (Kalevalaseuran Vuosikirja, 34., Helsinki, 1954); Horálek, Karel: Hero a Leander o slovenské lidové poezie (Český lid, 1963).