kívánságversek

a népi líra azon alkotásai, amelyekben az előadó saját óhaját közli. A közlés intenzitásától, tartalmától és alkalmi jellegétől függően a következő szüzsécsoportjai lehetnek: a vallásos költészet imáinak és fohászainak mintájára született a szenvedélyes hangú → könyörgés, az áldások, és a jókívánságok; az erősen felszólító jellegű átkok (→ átokdal) és a végrendelkezésszerű → hagyatkozás. E szüzsék ősiségét bizonyítja, hogy népköltészetünk lírai és epikus dalanyagában egyaránt megtalálhatók. Lírai népdalainkban ritkán önállóak, legtöbbször más daltípusok (panaszdal, keserves, udvarló dal stb.) befejező formulájaként, csattanójaként szerepelnek. Az átkokat és a hagyatkozást, melyek népballadáink leggyakoribb alkotóelemei, önálló típusként is megtaláljuk lírai népdalaink között. Műfajilag a kívánságversek csoportjába tartoznak az alkalmi költészet, ill. szokásköltészet tisztán jókívánságokból álló → köszöntő versei (névnapi, karácsonyi, újévi köszöntők stb.) és a regölés, lucázás stb. szokását kísérő, eredetileg mágikus funkciójú verses jókívánságok. – Irod. Küllős Imola: Kísérlet a magyar népköltészet szerelmi dalainak tipologizálására (Népi Kultúra – Népi Társadalom, 1970).