kocsmálás

italmérési jog. Ismertebb elnevezései még: korcsmálás, korcsomárolás, korcsmatartás, educillum, educillatio. A bor-, sör- és pálinkamérés az ún. királyi kisebb haszonvételek közé tartozott, s mint az egyik legjelentősebb jövedelmi forrás, állandó vita tárgya volt, hogy az év melyik szakában és mennyi ideig illeti meg a jobbágyot és mennyi ideig a földesurat. A 16. sz.-tól rendszeres gyakorlattá vált, különösen jó bortermő helyeken, hogy a földesúr saját → allodiális szőlőin termett borát, a → dézsmabort, az egyházi tizedből eredő bort és a jobbágyoktól különböző úton-módon megszerzett borokat (→ foglalt bor) saját alkalmazottjával mérette ki vagy a jobbágyokat kötelezte korcsmai árultatásra. Ez azt jelentette, hogy egy-egy falunak egy esztendőben a földesúr meghatározott mennyiségű borát kellett megvásárolni. Ezt a célt szolgálta az ünnep bora, a vásár- vagy sokadalombor és a kepebor, amit meghatározott alkalmakkor (karácsony, húsvét, pünkösd, dézsmálás, vásár stb.) tartoztak meginni a földesúr borából még akkor is, ha az a jobbágyok bormérési idejére esett. Ugyanakkor megtiltották, hogy a jobbágyok más birtokos által fenntartott kocsmákra járjanak. Némely helyen a falunak módjában állott a földesúr kocsmálását pénzben megváltani. Ezt nevezték száraz kocsmának. A várható jövedelem arányában kialkudott összeg lefizetése után a jobbágyok egész esztendőben saját boraikat mérhették. A kocsmálást az Urbárium egységesítette oly módon, hogy azokon a helyeken, ahol → szőlőhegy volt, a jobbágyok fél évig (Szent Mihály napjától Szent György napjáig, vagyis szept. 29-től ápr. 24-ig) mérhették boraikat a község kocsmájában vagy a házak sorjában. Ahol szőlőhegy nem volt, ott negyedévi bormérés (Szent Mihálytól karácsonyig, ill. újévig) illette a jobbágyokat, az év további részében pedig a földesurat. Ha azonban a földesúr vendégfogadót tartott fenn, ott egész éven át mérethetett bort. A földesúr bormérési ideje alatt ellenben a jobbágyok csak országos vásár alkalmával mérhették ki saját borukat. Az Urbárium eltörölte a száraz kocsmatartás jogát és felmentette a jobbágyokat a földesúr borának kimérési kötelezettsége alól. A sör- és pálinkafőzés és kimérés viszont továbbra is teljesen földesúri jog maradt. A földesúri jogokat gyakorló önkormányzatú városok többségükben (pl. Cegléd, Debrecen, Kecskemét, Nagykőrös) és a szepesi, felföldi szabad királyi városok (Bártfa, Eperjes, Kassa, Késmárk, Lőcse) monopolizálták a kocsmálást. A → borosemberek kötelesek voltak eladó boraikat a városi pincéhez szállítani, ahol adótartozásuk fejében beszámították a bor értékét, a fennmaradó összeget pedig kifizették. A borok vételére, eladására a kocsmálás tiszteletben tartására a → borbíró ügyelt fel. Mind a földesurak, mind a bortermelő városok erősen tilalmazták az idegen helyen termelt bor behozatalát és a titokban való bormérést. Mindkettő erősen csorbította a kocsmálásból eredő jövedelmet, ezért szigorúan büntették. Nemcsak a megtalált bormennyiséget vették el, vagy a hordók fenekét vagdosták be, hanem pénzbüntetésre is ítélték a tettest. Még az ott talált ivókat is megbüntették. A titokban való bormérést vakbormérésnek, kurtakocsmatartásnak, kurtakocsmáltatásnak nevezték. Még a céheknél szokásos társpohár és mesterasztal céljára is csak a városi pincékből volt szabad bort vásárolni (bormérési jog). Más városok viszont, ahol évszázadok óta a polgárok fő megélhetési forrását a bortermesztés képezte, továbbra is engedélyezték, hogy a polgárok bizonyos összeg lefizetése után saját boraikat kimérhessék. Ezt nevezték purger-kocsmának (pl. Buda, Pozsony, Sopron, Szeged stb.). A kocsmálás e feudális rendszerét a jobbágyfelszabadítás törölte el. Ezután már az állam törvényekkel szabályozta az italmérési jogot (1868: 17. tc.; 1875: 28. tc.; 1888: 35. tc.; 1892: 15. tc.; 1898: 18. tc. stb.) (→ még: butellás bormérés, → kocsma). – Irod. Zoltai Lajos: Debreczen a török uralom végén (Bp., 1905); Szabó Kálmán: Kecskemét szöllő- és gyümölcstermelésének múltja (Kecskemét, 1934); I. Rákóczi György birtokainak gazdasági iratai (1631–1648) (Sajtó alá rendezte és a bevezető tanulmányt írta Makkai László, Bp., 1954); Szabad György: A tatai és gesztesi Esterházy-uradalom áttérése a robotrendszerről a tőkés gazdálkodásra (Bp., 1957); Maksay Ferenc: Urbáriumok. XVI–XVII. század (Bp., 1959).