borbíró

1. A városi és a falusi közigazgatás középrangú, az esküdtek közül választott tisztségviselője, aki a bor, ritkábban a sör és a pálinka kocsmáltatását és kimérését ellenőrizte. Egyéb elnevezései: borlátó, bormester, bortiszt, borvető. – 2. Szűkebb értelemben a szőlőmonokultúrás területeken és mezővárosokban a szőlődézsma, valamint a borkereskedelem földesúr és tanács szabályozta rendjére ügyelő és meghatározott munkamegosztásban közreműködő hites személyek (→ akolómester, → kádszúró, → törkölylátó) felelős vezetője, aki a borbírói számadások és jegyzőkönyvek alapján számolt el a helység jelentős jövedelmi forrásával. A borbíró ügyelt a bor hírnevére: minden hordóból látópoharat, emelőpoharat küldtek részére, hogy minőségét érzékszervi vizsgálattal ellenőrizze, s árát megszabja. Minden borszolgáltatással kapcsolatos ügyben a közösség érdekeit figyelembe véve intézkedett. A borbíró hangolta össze az urasági és városi vagy falusi kocsmák, valamint a szabad bormérés idejét és működésük módját, biztosította a háborús idők borban fizetett rendkívüli adóinak arányos kivetését. A borbíró volt az oltalomlevelek és kiváltságok biztosítása érdekében adott ajándékbor és a helység ünnepi borának adminisztrátora. A 16. sz. elejétől a 19. sz. közepéig országszerte általános tisztség hatáskörét néhány helyen a vásárbíró vagy falubíró látta el. (→ még: kocsmálás, → magisztrátus) – Irod. Takács Sándor: A magyar múlt tarlójáról (Bp., 1926); Szendrey Ákos: A közigazgatás népi szervei (Népünk és Nyelvünk, 1929).