kolostormunka, zárdamunka, ereklyetartó kép

kazettaszerűen mély tartóba helyezett viasz medalion, relief vagy szentkép, melyet leginkább a filigránhoz hasonlító kézimunka díszítmény vesz körül. A legkorábbi darabok egyházi, ill. szerzetesrendi használatra készültek, ereklyék reprezentatív elhelyezése céljából, de hamarosan világi családtagoknak szánt ajándékká váltak, vagy adományok viszonzásaként kerültek házi használatba. Némely kolostorban a 18. sz.-ban eladásra is készítették. A benne levő ereklyékre feliratos cédulák utalnak; általában azonban még valamilyen ábrázolás is van a kép közepén (mely fokozatosan az ereklyét is háttérbe szorítja): pl. viasz „agnus dei” vagyis → Isten báránya-medalion, mely korai keresztény szokás maradványa. Ilyen szimbólummal igyekeztek helyettesíteni a pogányok megigézés ellen viselt érméit. Rómában való szentelésük a kolostormunkákat készítő szerzetesek jelentős ünnepe volt, ekkor szentelték ugyanis számukra a feldolgozandó viaszt is. – Kegyképek, szobrok másait is mintázták viaszból, mint pl. a salzburgi vagy a prágai kis Jézust. Formailag ezek már gyakran inkább szobrok, és átmenetet képeznek az ún. → Mária-házak már jellegzetesen népi műfaja felé. A kolostormunkák egy csoportja kollázstechnikával készült, selyem-, brokát-, papírdarabokból, az arcokat pedig pergamenre festették. Ezek gyakran a barokk ún. „Szent színházak” mintájára kulisszaszerű rétegekből állnak. – A kolostormunkákra általában jellemző díszítmények: fémszálból készült sodrony, csipke, zsenília, gyöngy, flitter, előre készített viaszhártyából préselt virág, papírforgács stb. A díszítmények elrendezésében a kor stílusjegyei is megmutatkoznak. – 19. sz.-i változata az ún. „burított” üveg, mely színezett viaszszenteket tartalmaz. – Az első templomi kolostormunkák a 17. sz. elején készültek; az 1680-as években már polgári használatban is előfordultak; virágkora a 18. sz.-ra esik. A mo.-i kolostormunkáknak is jelentős része e korszakból való, lelőhelyük Ny-Mo. – Pontosabb ismereteink csupán a bajor készítőhelyekről vannak, de kétségtelenül Bécsből is kerültek hazánkba kolostormunkák, továbbá valószínűleg készültek Ausztria több vidékén, Cseho.-ban és Felső-Mo.-on is. Általában a ferences, szalézi és orsolyás apácáknál volt szokásos. Néha világi munkaerőt, pl. szabót is igénybe vettek készítésükhöz. Adatközlők szerint több hazai kolostormunka származik a győri orsolyás nővérektől, a szombathelyi székesegyház egy ereklyefoglalatának felirata szerint valóban maguk is készíthették. Ny-Dunántúl gazdagabb parasztházaiba is elkerültek a kolostormunkák, különösen kedveltté vált a „burított üveg”. Az előbbi helye a → szentsarok, utóbbié a → sublót teteje. – Irod. Schleich, Elisabeth und Erwin: Frommer Sinn und Lieblichkeit (Passau, 1973).

Kolostormunka a mariazelli ún. „Schatzkammer Madonna” képmásával (18. sz., Győr)