köpülő

a → vajkészítés egyik eszköze. Századunk elején nálunk olyan fa és cserép köpülők voltak használatosak, amelyekben a tejfelt, aludttejet függőleges irányban mozgó verővel ütötték. A fa köpülő általában dongákból összeállított, kivételesen egy darab fából faragott, újabban az ÉNy-i és ÉK-i magyaroknál esztergályozott edény. Formájánál általános a csonkakúp alakú palást, mellette Erdélyben hengerpalást is gyakori. DK-Erdélyben a köpülők oldalán, alul, fadugóval záródó kieresztőnyílás van. A Ny-Dunántúlon a dongás köpülőnek a füle fából készül. A fa köpülő teteje Erdélyben egyetlen – középen lyukas – kerek deszkalap, másutt e deszkát felfelé szélesedő csonka kúp palást veszi körül. A cserép köpülők füles fazekak, különböző, de a tejtartó köcsögökétől következetesen eltérő megformálásban készülnek, többnyire öblös cseréptetővel. A cserép köpülő a D- és ÉK-Dunántúlon, a Duna–Tisza köze déli részén és az É-Bánságban használatos. A köpülők verője hosszú nyél végére erősített, átlyuggatott, általában kerek, ritkán csillag alakú deszkalap. – A köpülő edény neve a DNy-Dunántúlon rázó (vajrázó, tejrázó), az ÉK-i magyaroknál zurboló, zürbölő, Erdélyben főként tejverő dézsa, vajverő dézsa, az ÉK-Dunántúlon köpű, egyébként köpülő. Az ótörök eredetű köpű szó valószínűleg a ,tejfeldolgozás (egyik) edénye’ jelentésben került nyelvünkbe. Tisztázatlan, hogy a köpülő rázó elnevezését tekintjük-e a köpülőben való verésnél egyszerűbb rázó vajkészítés emlékének. Parasztságunk háztartási felszereléséből a köpülő hiányzott ott, ahol a vajkészítés módja a keverés. A Ny- és Közép-Európában egyaránt gyakori köpülő bölcső, valamint a forgatható lapátokkal működő köpülő nálunk hiányzik. Az utóbbiból néhány cseréppalástú darab paraszti használatáról tudunk Makón, Hódmezővásárhelyen e században.

Köpülő: 1. (Felvidék), 2. (Baglad, Zala m.), 3. (Csontos, v. Ung m.), 4. (Gyimesközéplok, v. Csík m.)