köpülő

TARTALOM

körbeállás

kör alaprajzú épület

Centrális, kör vagy ovális alaprajzzal épített, egyhelyiséges épületek Európa- és világszerte ismertek az őskor óta. Készültek ideiglenesen ágakból, növényből, rudakból, sárból, kőből, ritkábban sokszög alaprajzzal gerendákból, fal nélkül, ill. fallal. Mo.-on a kúpos kunyhó a legelterjedtebb kör alaprajzú épület, és egyben Európában is. Elterjedettségük kihat Ázsiára is, sőt a cirkumpoláris terület amerikai szakaszára is, ami jelzi a kunyhótípus nagy korát. A kúpos kunyhó merev váza egymáshoz támogatott szálfákból készült. Téliesített változatuk legáltalánosabb formája olyan, amelynél szálfák fedik a vázat, fölöttük növényi anyag és föld borítás van (földkunyhó). A nyári használatra szánt változat fedése vagy pusztán szálfa, vagy nád, szalma, széna, kukoricaszár. A könnyű szálas anyagot a széltől védendő, a szalmát rudakkal, a nádat fűzfavessző korccal (→ korcoló fatű) szorították le. Ha csúcsát körülcsavarták, a neve → kontyos kunyhó volt. – A méhkas alakú kunyhó vázát hajlékony vesszők alkotják, erősítő keresztgyűrűkkel; ez elsősorban Afrikában terjedt el, a rendelkezésre álló faanyagnak megfelelően. Keskeny sávon azonban Európában is honos, itt a kúpos kunyhóval való keveredése is megtörtént, ez hatott ki a magyar korcos változat létrejöttére. Bihar megyéből tipikus méhkas alakú, szalmatetős változat is ismert. A Mediterráneumra jellemző még az álkupolás kőkunyhó, ez Ny-Európán át Skandináviáig elterjedt, ill. a Balkánon át a Déli-Kárpátokig. – Mindegyik kör alapú kunyhóból alakulhatott falas épület, ezek azonban viszonylag késeiek és valószínűleg a négyszögletes alapú falas épületek hatására jöttek létre, egymástól elszigetelten és rendszerint csak kis területen elterjedve. A jurtáknak tulajdonított hatás nem igazolható. Hazánkban a kör alaprajzú épületeknek alárendeltebb jelentőségük volt. Emberi hajlékként a recens néprajzi kutatás magyar nyelvterületen csak ideiglenes használatra készített kör alaprajzú épületeket talált (pásztor-, csőszkunyhók), Csongrád megyében kör alaprajzú baromfi-, sertés-, juhólakat is készítettek. A Tiszántúlon nagy területen elterjedtek a hozzájuk hasonló kerek alaprajzú gabonások, azonban ezek, noha gazdag etnológiai párhuzamokkal rendelkeznek, a 18. sz. végi, 19. sz. eleji mezőgazdasági racionalizálódás folyamatában keletkeztek, terjedtek el. Különösen kedveltek voltak Szeged környékén, ahol kiépítésüket a város jeles mérnöke, Vedres István a múlt század elején szorgalmazta. Ovális alaprajzzal készült istállót, ólat, csűrt vagy pajtát több helyütt ismerünk. Ezek távolabbi összefüggései még tisztázatlanok. Valószínűleg a sövényépítéssel, ill. a sokszög kötéses boronafal-készítéssel függenek össze, de ismerünk Abaújból sokszögzáródásos boronapajták mellett kőfalazatú ovális pajtaépületeket is (pl. Arka községből). A hazai építkezéskutatásban nagy hagyománya van annak, hogy őstörténeti beágyazottsággal építőkultúránk korai időszakában a kör alaprajzú épületek szélesebb elterjedését és nagyobb jelentőségét feltételezik, és a honfoglaló magyar nép kultúrájának nomád gyökerű tradíciói közé tartozónak vélik, hitelt érdemlő bizonyítékok azonban mindeddig nem támogatják ezeket az elképzeléseket. – Irod. Bátky Zsigmond: A magyar sátor és emlékei (Népr. Ért., 1930); Vámos Ferenc: A magyar parasztság kör alaprajzú épületeinek etnológiai jelentősége (Népr. Ért., 1938); László Gyula: Honfoglaláskori régészetünk és a magyar nagycsalád (Archaeológiai Ért., 1950); K. Csilléry Klára: A magyar kúpos kunyhó (Népr. Ért., 1970); Barna Gábor: Kerekólak a Hármas-Körös mentén (Ethn., 1971).