körfalu

az ősi faluformák egyike. Átmenetnek tekinthető a szabálytalan és szabályos településformák között, mert továbbfejlődése a → halmazfalu formája felé vezet. A körfalunál a telkek a rajta levő épületekkel egy kerekded tér szélén sorakoznak, a telkek legyező formájúak. A térség eredetileg beépítetlen, éjjel a legelésből hazaterelt nyáj helye. A körfalunak két alaptípusa ismert. Az egyikre jellemző, hogy a telkek között egyetlen út vezet be a belső térbe, ez a tulajdonképpeni Rundling; ez nem más, mint egy kerek térré kiszélesedő zsákutca. A másiknál a telkek sorát több ki- és bevezető út szakítja meg, miáltal az → orsós utcájú faluhoz (németül Angerdorfhoz) válik hasonlóvá (neve a szakirodalomban német: Rundingerdorf). Előfordul, hogy a telkekhez közvetlenül csatlakozik a gazdaság egész földterülete hosszú, a falu belsőségétől a községhatárig nyúló szalagtelkek formájában, az erdőtelkes falvakhoz (→ erdőtelkes falu) hasonlóan. Ezt a formát német szóval Rundhufendorfnak nevezik. A körfalu különböző típusai Európában az Elba és Saale folyók között, ill. az Elba és az Odera között fordulnak elő nagyobb gyakorisággal, tehát az egykori német-szláv határterületen, ami megerősíti azt a feltevést, hogy a középkorban ez a faluforma a védekezéssel kapcsolatban jött létre. A kör alakú falu valamilyen formája már a neolitikumban is ismert volt Európában (Tripolja kultúra; régészetileg Kijev környékén tárták fel). Európán kívül a körfaluk ismeretesek K-Afrikában, mint pl. az állattenyésztők, valamint kapás gazdálkodást folytatók ún. Králja. Ismeretes ez a forma Óceánia egyes kapás gazdálkodást űző népeinél is. A körfalu zárt, alakváltozás nélkül tovább nem fejleszthető település. A történeti Mo. területén csak kivételesen fordult elő, talán Középiszkáz (Veszprém m.) és Kemse (Baranya m.) tekinthető e faluforma egy változatának.