közösségi jelleg

a folklóresztétika kategóriája, a népiség sajátos megnyilvánulási módja, néprajzi értelemben az etnikus jelleg egyik formája. Közösség és egyéniség dialektikus fogalompár, amelyek egymástól elválaszthatatlanok, bár a köztük levő kapcsolat időben, műfajonként különböző módon fejlődik. A közösség (kollektivizmus) fontosságát hangsúlyozta a romantikus folklorisztika, majd a népiesség legtöbb képviselője is. A Grimm testvérek szájába adott meghatározás szerint „a nép egésze alkot” (das Volk dichtet), és e teória visszavetette a folklór alkotástörvényszerőségeinek a tanulmányozását. Csak az → egyéniségkutatás irányzata mutatott rá arra, hogy a közösségi jelleg elválaszthatatlan az egyéniségek alkotó tevékenységétől, és a kollektivitást nem lehet ősiség vagy eredetiség értelmében felfogni. Külön fejlődést jelentett az egyetemes néprajzi irányzatoktól támogatott funkcionalista megközelítés, amelyet a folklorisztikára a cseh strukturalizmus (elsősorban P. G. Bogatirev) alkalmazott. Eszerint különbséget kell tenni aktív-kollektív és passzív-kollektív néprajzi tények között. Az elsőhöz tartoznak azok a jelenségek, amelyeket a közösség nem csupán befogad, de amelyeket maga is alkot. A második csoport jelenségeit egyének alkotják, de a közösség elfogadja. Aktív-kollektív néprajzi tény például a népviselet, azon a díszítmény, passzív-kollektív néprajzi tény például a mesemondás, amikor is csupán a közösség egyes tagjai aktív mesemondók, a többiek befogadók. Bogatirev összekapcsolja ezzel a produktív és a nem produktív néprajzi tények kategóriáját is, és ez is jelzi azt, hogy a közösségi jelleg korszakonként változik. – A magyar folklorisztikai kutatás a népköltészet, népzene, néptánc, népművészet vizsgálatakor foglalkozott a közösségi jelleg kimutatásával, helyi monográfiákban lokális jelenségek ilyen értelmű (nem mindig indokolt) vizsgálata is megfigyelhető. Esztétikai kategóriaként ritkán vizsgálták, és az újabb strukturalista módszerek átvétele is lassan történik. (→ még: egyéniség és közösség, → közönség) – Irod. Kovács Ágnes: A kalotaszegi Ketesd mesekincse (Erdélyi Múzeum, 1944); Vargyas Lajos: Kollektives Schaffen in der Volksmusik (Acta Ethn., 1955); Redfield, Robert: The Little Community (Peasant Society, London, 1960); Hoffmann Tamás: Az etnográfia „nép” fogalmáról (Ethn., 1962); Dégh Linda: Folktale and Society (Bloomington–London, 1969); Bogatirev, P. G.: Voproszi teorii narodnovo iszkuszsztva (Moszkva, 1971); Voigt Vilmos: A folklór esztétikájához (Bp., 1972).