| rozs (lat. Secale cereale | TARTALOM | Rózsa Sándor (Szeged, 1813–Szamosújvár, 1878) |
rózsa (lat. Rosa
): 1. termesztett kerti dísznövény. Változatos alakja és virágszíne, kellemes illata és sokféle felhasználhatósága miatt évezredek óta ismerik, már az emberiség legkorábbi írásos feljegyzései megemlékeznek róla. Az ókori Közel-Kelet birodalmai, az egyiptomiak, görögök és rómaiak egyaránt igen kedvelték. A kereszténység első századaiban pogány kultusza miatt termesztését tiltották. A rózsakultusz második nagy felvirágzása az arabok európai hódítása nyomán következett be. Sok ázsiai eredetű rózsafaj került Európába és a rózsa hamarosan a kolostorkertek kedvelt virága, gyógynövény, egyházi szimbólum, majd világi jelvény (heraldikai rózsa), legendák tárgya (pl. Árpád-házi Szent Erzsébet legendája) lett. Népszerűsége a középkor vége felé újra visszaesett, majd a reneszánsz virágszeretete ismét fölújította. A 18. sz.-ban a kínai rózsafajták európai megjelenése adott újabb nagy lendületet a rózsatermesztésnek. – Mo.-on a középkor óta jól ismert, a kolostorkertek és a várkertek nagy becsben tartott virága volt. Közkedveltségéhez hozzájárul az oszmán-török hódítás rózsakultusza (a rózsa az iszlám szent növénye), ennek emléke a budai Rózsadomb is. A rózsa évszázadok óta a szerelem szimbolikus virága. Nagy népszerűségét valószínűleg ennek is köszönhette. A magyar népköltészetben a leggyakoribb szerelmi jelkép, a szerelmes legény vagy leány kedvelt megszólítása. – Irod. Rapaics Raymund: A magyarság virágai (Bp., 1932); Márk Gergely: A rózsa (Bp., 1959). – 2. A rózsa a népművészeti → növényi ornamentika legáltalánosabb díszítőeleme, a parasztság a → mértanias díszítés kerek elemeit is rózsának értelmezi, sőt helyenként a négyzeteseket is. Formájára nézve a rózsa lehet felülnézetes virág, azaz rozetta vagy keresztmetszetes, kerekded virág, gyakran a → gránátalma sokféleképpen továbbalakított variánsait is rózsaként kezelik. A rózsa általában erősen stilizált motívum, természethűségre törekvő változatok lényegében csak a századfordulótól jutnak egyes területeken és műfajokban erősebben uralomra. Az egyes rózsamotívumokat az alkotók különféle jelzőkkel különböztetik meg, amelyek néha az eredetre is utalnak, mint a matyóknál a szűcsös rózsa, szűcsrózsa, szűrrózsa. – Irod. Cséhely Adolf: A rózsa a magyar ornamentikában (Művészi Ipar, 1890); Dajaszászyné Dietz Vilma: Mezőkövesdi hímzésminták (Bp., 1953); Soproni Olivér: Bizánci hatások a felsőtiszai kerámiában (Népr. Ért., 1959); Kresz Mária: Virág és népművészet (Bp., 1976).
