nyilazás

az újraosztásos földközösségben a földek sorshúzással történő szétosztása a jogosultak között. Ismert elnevezései még: nyílvonás, nyilas osztás, nyílhúzás, nyílvetés, fűnosztás, füvön osztás, füves osztás. A határ felosztásra kerülő részeit (falu nyila, falu osztásföldje, falu nyílföldje, nyílföld) talajminőség, a lakóhelytől való távolság stb. alapján kisebb-nagyobb részekre (→ dűlő) tagolták, majd ezeket tovább osztották parcellákra (osztásparcella). Ezeket a részeket aztán a közösség tagjai között kisorsolták. A nyilazás és szórokonai a sorsolási eljárás eredeti formájának emlékét őrzik, amikor egy-egy nyílvesszőre rótták fel a földdarabok jelét, majd mindenki húzott egyet a nyílkötegből. A kiválasztott nyílon levő jelnek megfelelő földeket használta ki-ki a következő osztásig. Az egy birtokosra eső parcellák összessége a nyíl, nyilas, osztás. Az egyes nyilak nagysága vidékenként, sőt évenként és határrészenként is változott, 150–1200 -ölnyi területet jelentett. Kiterjedésüket → holdban, → kötélben, az elvetett mag mennyiségében adják meg a források. – A fűnosztás, füves osztás kifejezésekben ugyanennek a sorsolási eljárásnak egy másik jellemző vonását örökítette meg a régi magyar nyelv. A fűnosztással szétosztott földek, parcellák között pár lépésnyi fűsáv húzódott, ezzel jölve, ill. választva el egymástól az egyes birtokdarabokat. A fűsávokat a következő osztásnál felszánthatták, ha a földek nagyságán, elhelyezkedésén változtatni akartak, tehát a füves osztás szókapcsolatban a nyílazáshoz hasonlóan a birtoklás ideiglenessége jutott kifejezésre. Az első adatunk a 11. sz.-ból való. A sorsolási eljárás az évszázadok folyamán megváltozott, de a nyilazás elnevezést a népnyelv napjainkig megőrizte, hiszen az erdők a legtöbb helységben a 20. sz. közepéig osztatlan közös használatban voltak, s évről évre sorsolták szét a birtokosok között (→ erdőjog). – Irod. Tagányi Károly: A földközösség története Magyarországon (Magyar Gazdaságtörténeti Szle, 1894); Beke Ödön: Nyílhúzás (Magy. Nyelvőr, 1950); N. Bartha Károly: Nyílvetés (Magy. Nyelvőr, 1951); Szabó Mátyás: A Körös és Berettyó alsó folyása vidékének rétgazdálkodása (Népr. Közl., 1957); Tárkány Szücs Ernő: Körösfői „örökségek” tulajdonjegyei (Népr. Közl., 1959); Kresz Mária: Nyíljegyek Nyárszón (Népr. Ért., 1975).