sárközi hímzések

TARTALOM

sárközi jegykendők

sárközi ingujjhímzések

vékonyabb vagy vastagabb fodorvászonra gyapjúszállal varrt hímzések. Két nagy csoportjuk van: az egyik, a feltehetően korábbi szálbehúzással készült, a másik, talán fiatalabb, a → keresztöltéses. Az első technikáról, amely alig vált el a mintás szövéstől, a cifrát – rendesen fekete, ritkábban vörös, vörös-kék gyapjúfonalat – még a szövőszéken kifeszített, éppen megszőtt vászonba húzták be tűvel. Az így nyert minta zsúfolt, tömör, néha merev. A másik csoport hímzéseit egyszerű keresztöltéssel varrták. Mintája két hosszanti, többé vagy kevésbé széles sávban helyezkedik el az ingujj külső hosszát díszítő → kötés vagy beillesztett vertcsipke- (→ csipke) betét mindkét oldalán. Legtöbbjüket fekete gyapjúszállal varrták, de vannak vörös, bordó, kék-piros, esetleg zölddel is tarkázott sárközi ingujjhímzések. A minták aprólékosak: kis négyszögek vagy más mértani alakok, továbbá szívek, indázó szár két oldalán elhelyezett hármas levélcsoportok, „tölgyfalevelek”, erőteljes zeg-zug vonalak. Egyes minták szélét hármas öltéssorok s ezekhez fűzött gépöltéses kacsok lazítják. Legtöbbjük felületét egybehangolja, szinte egyenletessé teszi a mértani rendben föléjük varrt arany → islógdísz. Az ingujjak alsó szélét, fodrát fonatöltéssor, majd közvetlenül mellette → huroköltéssor fejezi be. A 20. sz.-tól csipkefüggöny anyagon sokszínű gyapjúszállal, félkeresztöltéssel varrták ki a gyári függöny mintáit, s ezt ugyanúgy hosszú csík alakban helyezték az ingujjba, mint a korábbi változatokon a hímzést. A szálbehúzással készült díszítés valószínűleg a 18. sz.-ban kezdődött. A 19. sz. elejétől szinte napjainkig nagy területen terjedt el. Egymás szomszédságában élő magyarok és bunyevácok alkalmazták, utóbbiak fehéren és aprólékosabban, ingeken. Kendőkön ezt a technikát a moldvai és bukovinai magyarok szinte napjainkig alkalmazzák. De felhasználták a románok, a szerbek is a történeti Mo.-on belül. A Balkán északi részén ugyancsak igen gyakori. A keresztöltéses ingek fiatalabbak ezeknél; erre utal a hímzőfonálul felhasznált gyári gyapjúszál is. Annál nagyobb múltja van a történeti adatok szerint, az islógozásnak. – Irod. Radvánszky Béla: Magyar családélet és háztartás a XVI. és XVII. században (I–III., Bp., 1879–96); Fél Edit: Ungarische Volksstickerei (Bp., 1961); Andrásfalvy Bertalan: A Sárköz népművészete (Szekszárd, 1967).