kötés

1. két anyagszél összevarrására szolgáló díszöltés. Úgy alkalmazzák őket, hogy a szélek között több-kevesebb hézag maradjon. – Irod. Ferenc Kornélia: A tűzött csipke (Bp., 1937); K. Csilléry Klára: Rövidderekú női ing és hozzávaló pendely Faddról. A Faddon használatos tűzött csipkék készítésmódja (Népr. Ért., 1958). – 2. → lepedőbetét – 3. → banda, → halászbokor – 4. kötés (és oldás). Képességét a magyar → népi hitvilág bizonyos → természetfeletti erejű személyeknek (elsősorban → boszorkánynak) tulajdonította. Analógiás művelet; lényege az az elképzelés, amely szerint valamilyen csomó vagy hurok kötésével egy jelen nem levő személynek valamilyen testrésze vagy valamilyen testi vagy szellemi funkciója megköthető, elköthető. Ennek megfelelően bizonyos bajokat távolról, → rontás szándékával végzett kötés eredményének tartottak. Leggyakrabban az anyatej elapadása, impotencia, vizeletelállás, bélgörcs (’bélre kötött csomó’) esetén gyanakodtak rontó kötésre, ill. ugyanezeket a bajokat próbálták gyógyító oldással helyrehozni, vagy a feltételezett rontó személytől követelték a kötés megeresztését. Ismeretesek voltak → gyógyító kötések is: pl. vérfolyás, szemölcs gyógyítása, anyatej elapasztása céljából. A csomók, csomósorok, hurkok formai változatai közül kiemelkedik a főleg a D-Alföldön ismert eleven csomó, eleven görcs, amely egy húzásra kibomló hurok, és mint ilyen alkalmas elállt lóvizelet megindítására (a ló hasa alatt többször ismételten megkötik és kioldják a hurkot → ráolvasás kíséretében). – A kötés szónak már a 16. sz.-ban megjelenő átvitt értelmű használata (pl. „megköti a nyelvét”, „meg van kötve a keze”) valószínűleg a képzet régebben a mainál elterjedtebb voltára utal; erre vall a → boszorkányperek idevonatkozó gazdag anyaga is, amely szerint nemcsak fonálra, hajszálra stb. kötött csomókat neveztek kötésnek, hanem gyakran – átvitt értelemben – bármilyen rontó eszközt vagy műveletet (pl. lőszőr, toll, gombostű, ágyba dugott hajcsomó, füstre akasztott vizelet). A megvádolt boszorkányok egyik állandó jelzője volt az „oldókötő”. A kötések Európa-szerte, sőt Európán kívül is elterjedtek változatos formákban és funkcióban (gyakori pl. a magyar nyelvterületen ismeretlen „láz megkötése” motívum; említésre méltók még az ókorban a Közel-Keleten ismert halált okozó csomók és hálók, valamint az idővarázsló kötések: a szél ereje vagy az eső szabályozható csomók megkötésével és kilazításával). – A hiedelemkör feltehetően eredetileg racionális kötőműveletekből sarjadt (pl. → szemölcs elkötése lószőrrel). Rokon a kötésekkel a → lakat kinyitásával és becsukásával történő analógiás zárás-nyitás. – Irod. Scheftelowitz, I.: Das Schlingen und Netzmotiv im Glauben und Brauch der Völker (Giessen, 1912); Cs. Pócs Éva: Kötés és oldás a magyar néphitben (Ethn., 1963).

Ingujj „kötés”-sel díszítve (Mezőség, v. Kolozs m.) Bp. Néprajzi Múzeum

„Eleven csomó”