Néprajzi Múzeum

a magyar néprajz központi gyűjteménye. Feladata a néprajzi tárgyak gyűjtése, raktározása, nyilvántartása, rendszerezése, megőrzése és az ehhez kapcsolódó kutatások publikálása, az anyag belföldi és külföldi kiállításokon történő bemutatása, valamint a vidéki múzeumokban dolgozó néprajzos-muzeológusok munkájának elvi irányítása és szakfelügyelete. – Reguly Antal 1847 nov.-ében mutatta be az MTA ülésén 92 db-ból, főleg obi-ugor tárgyakból álló néprajzi gyűjteményét. A gyűjteményt az MTA az MNM-nek adományozta és ezzel megalapozta annak Néprajzi Tárát. Jelentős gyarapodására azonban csak 20 esztendő múlva került sor. 1869-ben az emigrációból hazatért Xantus János Eötvös József megbízásából az osztrák–magyar távol-keleti expedícióhoz csatlakozott, hogy néprajzi tárgyakat gyűjtsön az MNM számára. Xantus beutazta Kínát, Japánt, Ceylont, az indonéz szigetvilágot és 1870-ben mintegy 2500 tárgyból álló, a maga korában páratlan gyűjteménnyel tért haza. A következő évben kiállításon mutatta be a tárgyakat az MNM-ben. 1872-ben őt nevezték ki az MNM Néprajzi Osztályának első őrévé (ig. tisztviselőjévé). Ez az esemény volt a Néprajzi Múzeum születése. A múlt század második fele Európa-szerte a nagy néprajzi múz.-ok alapításának ideje volt. (Pl. 1868: Museum für Völkerkunde, Berlin; 1889: Museum für Deutsche Volkstrachten und Erzeugnisse des Hausgewerbes, a későbbi Museum für Volkskunde, Berlin; 1896: Österreichisches Museum für Volkskunde, Bécs; 1901: Etnografszki Muzej, Belgrád.) A felfedező utak, az Európán kívüli földrészek pontosabb megismerése, valamint a terjeszkedő gyarmatosítás nem nélkülözhette a néprajz tudományos alapvetését sem. Mo.-on azonban nem az Európán kívüli kutatások, hanem a hazai néprajzi érdeklődés megerősödése tette jelentőssé a központi néprajzi gyűjteményt, a Néprajzi Múzeumot. Az első magyar tárgyak 1885-ben kerültek be a Néprajzi Múzeumba (az 1885. évi országos kiállítás népi szobáinak anyaga). – Az első jelentős magyar tárgyegyütteseket Herman Ottó gyűjtötte (halászat, állattartás, pásztorművészet) több időszaki kiállítás és a millenniumi világkiállítás részére. Közben a Néprajzi Osztály addig porosodó anyagát 1892-ben önálló helyiségben helyezték el. 1894-ben – Xantus János halála után – Jankó János lett a Néprajzi Osztály vezetője. Nyolcesztendős működése alatt megteremtette a gyűjtemény szervezeti kereteit, tervbe vette és elkezdte a magyarság és a mo.-i nemzetiségek tárgyi anyagának nagyarányú gyarapítását. Ekkor került a gyűjteménybe a millenniumi kiállítás néprajzi falujának berendezése, mintegy 10 000 magyar és nemzetiségi tárgy (1899). Jankó fejlesztette az egyetemes néprajzi részt is (Fenichel Sámuel és Bíró Lajos új-guineai anyagával). Az ő igazgatása alatt kezdte el Vikár Béla a Néprajzi Osztály megbízásából a fonográfos népzenei felvételeket. Végül Jankó idejében szervezték meg a Néprajzi Múzeum könyvtárát is. Jankó János halálakor (1902) már kb. 35 000 darabra rúgott a muzeális néprajzi gyűjtemény, és nem fért el az MNM épületében. Előbb a városligeti Iparcsarnokba, majd 1924-ben – ideiglenes tartozkodásra – a Népliget melletti fiúgimnáziumba költözött a Néprajzi Múzeum. Az 1920-as évek elejének hullámvölgye után az új épületben gyűjteményeit rendező Néprajzi Múzeum fokozatosan tudományos kutatóhellyé és a magyar néprajz központi intézményévé lett. Tárgyi anyaga és munkatársainak száma megnövekedett. Ig.-i és munkatársai között a magyar néprajztudomány jeles egyéniségei dolgoztak: Györffy István, Bátky Zsigmond, Viski Károly, Bartók Béla, Lajtha László és mások. Az 1944–45-ös háborús eseményeket a Néprajzi Múzeum gyűjteményei kisebb károkkal vészelték át, de a múzeumépület súlyosan megrongálódott. A helyreállítás és raktárrendezés, majd párhuzamosan a tárgygyűjtés, a háborús cselekmények után nem sokkal, nagy lendülettel indult meg. 1946-ban megnyitották a Néprajzi Múzeum felszabadulást követő első kiállítását. 1947-ben a Néprajzi Múzeum kivált az MNM kötelékéből és önálló intézménnyé lett. A Néprajzi Múzeum szervezeti beosztása többször változott. A történelmi Mo. területéről származó, elsősorban magyar, de jelentős számban nemzetiségi eredetű anyagot tartalmaz. 1970-ben kb. 150 000 tárgya volt, melyet hagyományosan szakonként raktároztak: 1. gyűjtögetés, vadászat-méhészet; 2. halászat; 3. állattartás, pásztormunkák, pásztorművészet; 4. földművelés; 5. kézművesség, népi mesterségek (kisipar); 6. táplálkozás és konyhaeszközök; 7. népviselet, textíliák; 8. lakáskultúra, bútor, világítóeszközök; 9. kerámia; 10. hagyomány tárgyai (szokás, vallás, játék); 11. hangszerek; 12. átányi gyűjtemény (egy jellegzetes alföldi község – Átány – egyébként széttagolt tipikus tárgyi anyaga egységes gyűjteményi keretben); 13. közlekedés, teherhordás; 14. építkezés. – A történeti Mo. területén kívülről származó anyag 1970-ben 47 000 tárgy volt: 1. európai gyűjtemény; elsősorban a szomszédos népek és a rokon népek (köztük az obi-ugorok is) anyaga; 2. Ázsia-gyűjtemény; 3. Indonézia-gyűjtemény; 4. Afrika-gyűjtemény; 5. Ausztrália- és Óceánia-gyűjtemény; 6. Amerika-gyűjtemény. – A Néprajzi Múzeum szervezetében található az Ethnológiai Adattár: a magyar néprajz központi archívuma (kézirat-, fénykép-, rajz-, térkép- stb. tárral). Az önkéntes néprajzi gyűjtés szervezeti és elvi irányítója. – A Néprajzi Múzeum könyvtára 1970-ben kb. 120 000 kötet volt. – 1971-ig külön részlegként működött a Népzenei Osztály, amely az első fonográfra vett magyar népdalok eredeti hengereit és a támlapokat, valamint a magnetofonra és hanglemezre rögzített népzenei hangzóanyagot őrzi. – 1972-ben vált ki a Néprajzi Múzeum kötelékéből a → szabadtéri néprajzi múzeum (Szentendre), majd 1975-től folyamatosan átköltöztetve a gyűjtemények új épületben nyertek elhelyezést (Bp. V., Kossuth Lajos tér 12.). – A Néprajzi Múzeum évkönyve a → Néprajzi Értesítő (1900–) füzetsorozata a Néprajzi Múzeum Füzetei (1939–). – Irod. Bodrogi Tibor: A Néprajzi Múzeum Budapest múzeumai (szerk. Korek József, Bp., 1969).

A Néprajzi Múzeum Könyves Kálmán körúti épülete (1924–1975)

A Néprajzi Múzeum jelenlegi épülete (a volt Kúria)