szalmazsák

TARTALOM

Szalontai Barnabás (Ilosva, 1919–)

szalonna

a disznóról körben lefejthető zsírszövet. A paraszti háztartásban többféle módon tartósítják. Nagyobb darabokban szalonnaként, azonnal kiolvasztva zsír formájában teszik el. A paraszti → disznóölésnél tartósított szalonna mindig készül, a zsírolvasztás hiányozhat. Időben és tájanként változik, hogy mekkora hányadot szánnak szalonnának, ezt milyen darabokban, hogyan tartósítják. A tartósított szalonna nemcsak önálló étel, hanem főzéshez használt zsírozó is. Az állatról lefejtett egész szalonna hiánytalanul, egyben megmaradhat tartósított szalonnának. Ha szabályos formára sem törekszenek, négy lyuk marad a levágott lábak helyén. Az egyetlen hatalmas darabban hagyott szalonna századunk elején még általános és máig gyakori Erdélyben; Debrecenben az 1930-as években tűnt el. 1900 körül még sóztak ilyen darabban DNy-Dunántúlon is. (Itt ezt füstölés után szétosztották szalonnaként fogyasztandó és főzéshez szánt részre. Étkezési szalonnának a hasaalját hagyták, a többit vágott zsírnak aprították.) Az egyetlen hiánytalan darabban tartósított szalonna korábban nemcsak a peremvidéki parasztság, de pl. a 19. sz. második negyedében még a hazai folyóiratolvasó „Mezei Gazdák” közt is természetesnek számított. Nyilván ugyanilyen volt a 16–17. sz.-ban jobbágyszolgáltatásként gyakran említett „egész szalonna”. Egyszerűbb bánni vele, ha kétfelé vágják, „két oldalban” tartósítják. A 20. sz. elején ez a megoldás terjedt el Erdélyben, uralkodott az Alföldön, Felföldön és kiszorulóban van a Dunántúlon. A nyugati országrészen ekkor több keskenyebb darabra osztották hosszában a szalonnát. Tartósítják a vékony hasaalja részt – gyakran rajtahagyva a nyúl alakú ágyékizmot, a nyúlát, – valamint néhány táblát az oldalszalonnából. Csak itt általános, hogy teljes szalonnatáblákat rendszeresen zsírnak olvasztanak. Más országrészekben főként a szélek kiegyenesítésével leeső darabokat, a gerincoszlopról lefejtett egy csíkot, esetleg a szalonna vastagságából elvett részt szánják erre. – A tartósítás módja a szalonna darabolástól független. Az Alföldön a füstölés új szokás, a 20. sz.-ban lassan terjed. Hagyományosan csak sózzák a szalonnát: ez a fehér szalonna. Egy rész füstöletlenül hagyása a Garam, Vág torkolatvidékén is előfordul. Egyébként a besózott szalonnát mindig füstölik is. A torkaalja darabból készült főtt (kövesztett, abált) szalonna gyors fogyasztásra való. A szalonnával való főzés századunkban elsősorban az Alföldön jellegzetes. Ételkészítéskor egy darab sós szalonnát kis darabokra vágva kiolvasztanak (pergelik), a zsír és töpörtyű egyaránt belekerül a levesbe, főzelékbe, húsételbe, kásába, főtt tésztába. Füstölt szalonna hasonló alkalmazása szokásos Erdélyben és előfordul Ny-Dunántúlon. DNy-Dunántúlon a főzéshez szánt füstölt szalonna évi teljes mennyiségét inkább egyszerre előkészítették. E célból a szalonnát zsírvágó vályúban, keresztélű bárddal felaprították, ezt a vágott zsírt fabödönben tárolták. Az eljárás Graz körzetéig nyomonkísérhető. – A zsírszalonnát disznóöléskor kiolvasztják, maradéka a → töpörtyű. – Saját szükségleten felüli szalonnát piacra vinni elsősorban alföldi parasztgazdaságok tudtak. A 18. sz. második felében az országos jelentőségű újév utáni debreceni disznópiacon nagy mennyiségű tartósított szalonnát kínáltak alföldi parasztok a felföldieknek. Ugyanezen évszakban itt a helybeliek, környékbeliek ószalonna-piaca századunk közepéig megmaradt. A szalonna ára egyébként aug.-ban volt a legmagasabb. – A tartósított szalonna a nehéz testi munkát végző parasztság kiemelkedően fontos kalóriaforrása. Az alföldi szalonnafogyasztás a mérsékelt égöv más európai vidékeinek néptáplálkozásával összevetve igen magas. Magyar kommenciós cselédek, pásztorok bérében szalonna rendszeresen szerepelt. A paraszti rétegekből kiváló ipari munkásság zsírfogyasztásának jelentős hányadát máig szalonna képezi. A táji és szociális különbségeken túl a parasztgazdaságban előállított szalonna mennyiségében és minőségében a 19. sz. második felében a sertésállomány fajtacserélődése (mangalica bevezetése) és a hizlalásmód átalakulása (makkoltatás megszűnése) mindenütt változást hozott. Az angol hússertés-fajták bevezetését a magas zsírigényű paraszti táplálkozásmód is akadályozta. A disznó perzseléséhez a parasztság a szalonna minősége érdekében ragaszkodik. – Irod. Mutatvány a Magyar Néprajzi Atlasz anyagából (Népr. Ért., 1967).