szalmazsák

vastag vászonból varrt, szalmával, esetleg kukoricacsuhéval keményre töltve, az ágyfelszerelés része. Egyéb elnevezései: szalmapárna, strózsák, trózsák; Ny.-Mo.-on: bödöc, büdüc; Tiszántúlon és Erdélyben surgyé, szurgyé; székelyeknél dusza, duszé, duszi. Az ágy deszkáján fekszik, erre jön a → derékalj vagy közvetlenül a → lepedő, esetleg pokróc, → rongypokróc vagy gyékény. A szalmazsákot gyakran pótágyként a földre vetik, ill. a pótfekhelyet teszik vele kényelmesebbé: pl. a padot; ez esetekben is fedhető lepedővel. – A szalmazsák a derékalj elődje, az ókori Mezopotámiában a bőr huzat még nagyrészt szalmával, kákával, ritkán gyapjúval volt töltve. A középkortól a szalmazsák a derékalj olcsóbb változatává válik, és elsősorban földre vetett fekhelyként él. – Mo.-ról 1439-ből ismert Surdés ragadványnév (→ párna). Heltai Gáspár ágyat pótló, szegényes fekhelyként ír a szalmazsákról (1552). Ágybeli használata Mo.-on nehezen általánosult. Comenius Orbis Pictusa (1669) szerint az úri-polgári ágyban is szalma volt. Még a 18. sz.-i debreceni polgár ágyában is kivételes a szalmazsák. Parasztoknál a 19. sz. folyamán terjedt el, néhol csak a 20. sz.-ban. Részben kaszárnyák révén vált ismertté, innen a strózsák elnevezés. – A szalmazsák általában díszítetlen, esetleg csíkozva szőtt. Erdélyben a díszágyba kerülő szalmazsáknak esetleg csak a végét, a surgyéfőtőt csíkozták piros-kékkel. Ugyanitt lehetett a szalmazsák hímzett végű vagy oldalú, amiből Hétfaluban több darab is volt a → vetett ágyban. – Irod. Gönczi Ferenc: Göcsej s kapcsolatosan Hetés vidékének és népének összevontabb ismertetése (Kaposvár, 1914); Kresz Mária: A hagyományokba való belenevelődés egy parasztfaluban (Népr. Tanulm., 1949); Fél Edit: Bevezetés a magyar népi hímzések ismeretébe (Bp., 1963).