parlando

TARTALOM

párnás tánc, párnatánc, vánkostánc

párna

1. ágynemű, az → ágyban alvó fejének alátámasztására, általában liba-, esetleg tyúk- vagy kacsatollal töltve. Egyéb elnevezései: vánkus, vánkos (Dunántúl Duna–Tisza köze, részben Erdély), fejal, fejel, fehel (palócok). Főleg lakóházon kívüli hálóhelyen, így istállóban volt használatos a → szalmapárna, ill. pásztor-, favágó-szálláson a fa → fejalj. Régebben néhol a vastag háziszőttes anyagú párna további huzatot nem kapott, általában azonban a párnabelső, párnatok, alsóhaj, alsóhuzat, ciha, tolltartó vagy turbik (palóc) fölé párnahéj vagy párnahaj, felső haj, felső huzat, párnahuzat, párnaciha került. A régies párna a kézi szövőszék adta vászonszélességhez igazodott, és keskeny, hosszúkás (kb. 40–50×100 cm) volt (hosszúpárna, csángók: magyaros párna), ezt csak szélesebb, bolti kelmék terjedése nyomán kezdte felváltani a közel négyszögletes (kb. 70–80×100 cm) formájú párna (csángók: németes vagy pili párna). A hálóágyon többnyire 2, egyező nagyságú párnát tettek a fej alá, a palócok 3–5 laposra töltött párnát is, közös → párnatakaróba tekerve. – A párna a → vetett ágynak is elmaradhatatlan kelléke volt; a helyi szokáshoz igazodó mennyisége és minősége a család vagyoni és társadalmi helyzetének hű tükrözője. A fölvetős párnát alvásra nem használták, szegényebbeknél szalma, buzogánypihe, forgács volt benne. Mivel a → szobaberendezés régebbi kötöttségei szerint az ágy mindig hosszával állt a falnál, a párnáknak csak a szobára néző keskeny vége látszott, ezért a párnahéj díszítése is ide, a párnavég, párnacsup, párnacsúcs, párnahegy, párnafej, párnabütü, párnafenék felületére összpontosult. A párna nyílása a túlsó végére esett, és vagy semmiféle csukása nem volt, vagy galandokkal, ill. a 19. sz. derekától mindinkább gombokkal csukódott. Az Alföldön a lyukacsos fehérhímzéssel (→ szabadrajzú fehér hímzések) a 19. sz. második felében helyenként szokásba jött a gombolás, ill. bekötözés mellé helyezni a díszítést és ezt a véget fordítani kifelé. Ravatalra szánt, halottas párnán néhol középre tették a nyílást, így mindkét párnavég kaphatott díszítést (két végű párna). Egyszerűbb fokon két, ellentétes irányba néző héjat húztak ilyenkor a párnára. – A vetett ágy párnái lehettek szőtt, hímzett vagy csipke díszűek, többnyire páronként egyező mintával. A szőttes párnák piros, kék, fekete csíkjai általában a párna külső vége felé fokozatosan szélesednek és sűrűsödnek, és a párnavégen összefüggő sávban tömörülnek. A hímzés kerülhetett magára a párnahéjra; gyakoribb a külön vászondarabra hímzett és díszöltéssel, tűzött csipkével a szárhoz vagy derékhoz toldott párnavég. A párnát leginkább pamuttal hímezték, főként piros színben, korábban gyakran gyapjúszállal (szőrös párna, pl. → kunsági hímzés, → hódmezővásárhelyi hímzés), általában több színnel, melyet növényi festékkel festettek. A fehérhímzés a 19. sz. derekától vált gyakoribbá. A párnavégbe illesztett betét lehetett → rececsipke, a századfordulótól házilag horgolt csipke vagy kötött → csipke és gyári csipke, ill. lyukhímzés (ánzet, ándec). Az áttört hímzés és csipke alá színes alávaló (alájavaló) illett. Egyes vidékeken a párna hosszanti oldala is kapott keskeny hímzett csíkot (oldalas-véges párna), főként a vetett ágyban szélre eső. Kalocsa környékén a tehetősek a középre kerülőket is körben kihímezték, pusztán a lakodalmi → párnás tánckor való fitogtatásra. – A párna felső lapjának a kihímzése a magyar parasztságnál általában nem vagy csak a 20. sz.-ban terjedt el, nyilván, mert a vetett ágyban nem érvényesült kellően. – A párna igen régen, a korai antik civilizációkban alakult ki. Kezdetben a gyapjú töltésű, bőr párna ülőkéül szolgált. Az ágybeli fejtámasztó ekkor még a szilárd fejalj volt, és csak a görögöknél jelent meg a puha fejpárna, többnyire csíkosan szőtt huzattal. Ez a fejpárna nagyrészt római közvetítéssel Európa-szerte elterjedt, de általános csak a 2. évezredben lett. Az i. sz. 1. évezred végétől alkalmazták fejpárnaként a hosszúkás, keskeny nagypárnához a közel négyzetes kispárnát, mely addig csakis ülőpárna volt. – A magyarok a bőrből készült fejaljat talán már a honfoglalás előtt ismerték. Bőr párnára úri házakból a 15–16. sz.-ból, debreceni polgároktól a 18. sz. derekáról is van adat, a parasztságnál azonban nem mutatható ki. A honfoglalás után, szlávoktól átvett párna, miként a szláv szó eredeti értelméből következik, tollal töltött. A magyarok a párnát valószínűleg a tollas → derékaljjal együtt ismerték meg, eleinte nevük is közös volt, csupán jelzővel megkülönböztetve (derékaljpárna, fejpárna). Használatukat eleinte elpuhultságnak bélyegezték (innen a 15–16. sz.-i Párnás ragadványnév; vö. Surdés, → szalmazsák). 12–15. sz.-i ábrázolások szerint 1–3 párnát, esetleg kispárnát tett az alvó a feje alá. Előkelőknél a párnahuzat színes kelme volt vagy fehér alapon hímzett, kevésbé módosaknál fehér, ill. csíkos és kockás vászon. Paraszti párnák már 14. sz.-i hatalmaskodási panaszok sommás kárfelsorolásaiban is szerepelnek, ami komoly értéküket jelzi. A 14–15. sz.-i alföldi mezővárosi és falusi jobbágycsaládoknál többnyire 2–4 párnáról, ill. párnahuzatról van szó, de egy Balmazújváros környéki falusi kovácstól 1470-ben 10-et raboltak el, egy parasztháztól ugyanekkor egy kispárnahuzat mellett 3, bizonyára párnavégnek szánt különálló hímet is. A nagypárna azután általánossá lett a parasztoknál, de a kispárna csak egy-két helyen vált a vetett ágy tartozékává, míg a hálóágyon ott sem alkalmazták. A hímzett és recebetétes népi párnák legfontosabb előképei a 16–17. sz.-i úri és polgári példányok, ezek már páronként készültek, azonos technikával egy ágyra való 4 párnával. Rece párnavég alá való színes taftselymet is már 1548-ban említenek. A díszítmény ezeken az úri-polgári párnákon lehetett a végeken, de körben a párna lapján is. (→ még: dunyha) – Irod. Hald, M.: De Bolstre blaa (København, 1940); Dajaszászyné Dietz Vilma: Keresztöltéses párnavéghímzések. A Dél-Dunántúlra telepített bukovinai székelyek varrásai (Bp., 1951); Fél Edit: Bevezetés a magyar népi hímzések ismeretébe (Bp., 1963); T. Knotik Márta: Szabadrajzú szőrös párnavégek a Dél-Alföldön (A Móra Ferenc Múz. Évkve, 1970). – 2. → simely