| ágvágó, vesszővágó | TARTALOM | agyag |
ágy, nyoszolya
fekvésre szolgáló bútor, mely a magyar parasztházban elsődlegesen az ágynemű tárolását szolgálta, a díszágyneművel magasra rakott → vetett ágy lényegében vagyonjelző, státusszimbólum; maga az alvóhely korábban többnyire a földön volt (→ derékalj, gyékényágy, → szalmazsák, → vacok). A magyar népnyelvben ezen funkcióbeli megoszlásnak megfelelően az ágy szó a közelmúltig az ’ágynemű’-t jelölte, az azt hordozó állványzat neve nyoszolya volt. – A fából készült ágy az ókori közel-keleti civilizációk uralkodó osztályánál jelent meg, az i. e. 3. évezredtől ismertek emlékei Mezopotámiából és Egyiptomból. Az ekkor kialakult lécvázas, beszőtt lapú szerkezet Eurázsia és Afrika nagy területein máig továbböröklődött (→ dikó). Az Európában az i. sz. 9. sz.-ban fellépő ácsolt ágynál, a korábbi szerkezeti felépítést megőrizve, a sarokpilléreket deszkalapok kötik össze (ácsolt bútor), majd az asztalosbútorral a beszövést is deszkaágy-betét váltja fel. A 11. sz.-tól szokásossá vált az ágy fölé textília mennyezet emelése (→ mennyezetes ágy, → szúnyogháló). A 14. sz.-tól ennek helyébe fa félmennyezet, a 15. sz.-tól 4-oszlopos teljes famennyezet került. Az ágy fejrésze ez időtől díszes oromzatot kapott, ami a mennyezet nélküli ágynak is jellemzője lett. A mesteremberek révén ezek formai változatai a népi ágyakra is rákerültek. – Az ágyhasználat terjedésével, az ágyneműnek a földről való felemelésére a középkorban több szükségmegoldás is kialakult, ilyen az → ágyszék, ennek földbe rögzített variánsa, továbbá a földből emelt padkák és egyéb padok ágyként való használata. Kiegészítő bútorként került alkalmazásra a → tolóágy, majd a 17–18. sz.-tól a szétnyitható, ill. kombinált ágyak, mint a → padágy. – A magyaroknál az ágyhasználat valószínűleg a honfoglalás utáni időkben honosodott meg. Földbe vert lábú ágyra utaló karónyomok Árpád-kori veremházakból már kimutathatók. A dikó és szűkebb körben az ácsolt ágy feltehetőleg még a hódoltság előtt elterjedt a parasztságnál. Parasztházból asztalos készítette ágy, ill. mennyezetes ágy a 18. sz.-ból maradt fenn. Az ilyen ágy korábban oromzatos tornyos nyoszolya volt (tormos vagy trónusos vagy koronás nyoszolya vagy ágy), mely ha az ágynak az egyik végén volt orom: egytornyú vagy féltornyú, ha mindkettőn: kéttornyú. Az elnevezés alapja lehet az ágyvégek fölötti díszgömb: gombos nyoszolya.
Az ágytornyot a 19. sz. második felétől kezdték elhagyni, többnyire esztergályozott pálca került a helyére (sodrófás nyoszolya). Az ágy díszítése az ácsolt és asztalosbútorral lett általánosabb. Az előbbire az → ékrovás és a vésés (→ vésett díszítés) jellemző, az utóbbin Mo.-on leggyakoribb a festett → virágozás, amely az ágyvégeket borítja, az oldaldeszkákon ritka. Mint kelengyebútoron, gyakori volt az esküvő évének jelzése, ritkább a menyasszony, esetleg a házaspár nevének feltüntetése, s kivételes a vallásos ábrázolás vagy felirat. – Míg a 17. sz.-ban a magyar parasztházra az egyetlen ágy a jellemző, a szobabeli 2 ágy állandósulásával kialakult az első, magas, parádés, vendégágy és a hátsó, alvó-, háló-, viselőágy párosítás (→ szobaberendezés). A 18. sz. végétől a díszágy a tehetősebbeknél átkerült a tisztaszobába. A divatjamúlt, megkurtított ágyból a 19–20. sz.-ban gyakran → heverő, vacok is vált napközi pihenésre. De már korábban, az ágyban való alvás terjedésével párhuzamosan s részben az asztalosbútorral különféle pótágyak is kialakultak, ill. meghonosodtak. Ezek nagyrészt a szobabeli alvóhelyeket bővítették, így a lapos kemence teteje, a padka, a pad, ill. az utóbbiak szélesítésére alkalmazott támla nélküli pad, a hálópad vagy hálólóca, a sut és az azt hosszabbító vacok, a kávás asztal alja, továbbá a tolóágy, a padágy, a → rengő pad és a díszágy kihasználására létesült → búvóágy. A házon kívüli alvás igénye hozta létre az istállóbútort. – Irod. Cs. Sebestyén Károly: Ágy a magyar parasztházban (Ethn., 1954); K. Csilléry Klára: A Néprajzi Múzeum új szerzeménye: a kercaszomori ácsolt ágy (Népr. Ért., 1954); Rumpf, Karl: Das Bett im hessischen Bauernhaus. Zugleich ein Beitrag zur Geschichte des Bettes (Zeitschrift des Vereins für Hessische Geschichte und Landeskunde, 1963); Fél Edit–Hofer Tamás: Arányok és mértékek az átányi gazdálkodásban és háztartásban (Népr. Közl., 1967); Schmidt, Leopold: Bauernmöbel aus Süddeutschland, Österreich und der Schweiz (Wien–Hannover, 1967).
