dikó, gyikó, lésza, nyoszolya

lécvázas szerkesztésű könnyű ágy, melynek felülete Mo.-on gyékénnyel, szalmával, kukoricacsuhéval „bekötött”, azaz becsavart vagy beszőtt. 1657-ből „hársfából kötött ágy”-ra is van adatunk, ennek csak elnevezésben él az emléke (hárságy, hársfadikó). Egyéb megjelölései: szalmaágy, heverő, pirics, csiga. – Ezen ágytípus első emlékei az i. e. 3. évezredből, Mezopotámiából és Egyiptomból valók, lapját ekkoriban gyékény vagy szíjfonadék alkotta. Innen terjedt szét Európába, Közép- és D-Ázsiába, Közép-Afrikába és a gyarmatosítással D-Amerikába. Európában a 12–13. sz.-ig az uralkodó osztályok bútora, ezt követően a parasztságnál maradt fenn. – Mo.-on legkorábbi ábrázolása a 14. sz.-ból ismert, s úgy látszik, még a török hódoltság előtt elterjedt a köznépnél mint hálóágy, eredetileg ez volt a „nyoszolya”. Comenius (1643) már alkalmi heverőként említi, s legkésőbb a 19. sz.-ra a parasztházban is alkalmi, ill. gyermekággyá fokozódott le. Sokfelé → istállóbútor vált belőle. Egyes területeken erre vetették a ravatalt. – A mo.-i dikóváltozatok hozzáépített fejtámasztóval ellátottak vagy enélküliek, díszítésüket a beszövés mintázata adja. Ágyneműt nemigen tettek rá, pokrócokon kívül többnyire ócska ruha szolgált párnául és takaróul. (→ még: ágy, → tolóágy, → vacok) – Irod. K. Csilléry Klára: Vázlatok Tiszaigar népi lakáskultúrájából (Ethn., 1952); Cs. Sebestyén Károly: Ágy a magyar parasztházban (Ethn., 1954); Krüger, Fritz: El mobiliario popular en los paises románicos (Coimbra, 1963); Deneke, Bernward: Bauernmöbel (München, 1969); K. Csilléry Klára: A magyar nép bútorai (Bp., 1972).

Dikó fejmagasítóval, csavart szalmával bekötve (20. sz. első fele, Átány, Heves m.) Bp. Néprajzi Múzeum

Dikó csuhéval beszőve (1940-es évek, Ménfőcsanak–Győr) Bp. Néprajzi Múzeum