istálló, ól | TARTALOM | istállólámpa |
a férfiak (ritkábban fiatal házasok) istállóban tartózkodásának, alvásának, ill. társas összejövetelének céljára szolgáló bútor. Az elhelyezésnek vidékenként eltérő, kötött rendje volt, részben eleve istállóbútornak készült, részben szobai bútordarabokból kialakított. 1. Fekvőalkalmatosság. Alkalmi fekvőhelynek leggyakoribb a jászol vagy a szénatartó. Az állandó fekvőhely leginkább a → dikó vagy → ágyszék, → vacok, újabban priccs (→ heverő), ill. ócska ágy. Helyszűkében a fekvőbútor pilléreit a padlásgerendához szegezték fel, és így a fekvőhely a magasban függött, Ny-Mo.-on előfordult emeletes ágy is. Az Alföld és a Felvidék egy részén szokásos az emelkedő fejrészű fekvőpadka (→ padka, sárágy), ill. támla nélküli pad, mely az egyik szegletben kialakított tüzelőt veszi körül. A sarkokon néha díszesen kiképzett tüzelőoszlop áll, orma esetleg emberfej alakúra faragott (Mezőkövesd). A fekhelyen felöltözve aludtak, gyakran szalma- vagy szénapárnán, pokrócba, rongypokrócba burkolódzva. 2. Ülőbútor. A → fejőszéken, azaz → gyalogszéken kívül a tüzelőszék lehet alacsony, lécvázas, bekötött ülésű támlás szék, ülőpadka, → zsombékszék, → tőkeszék 3. Tárolóbútor: → falifülke, → téka, → fogas, → polc, → pipatórium, faszegek és füstölőrács (cserény) a tűz fölött, melyen apróbb szerszámokat is tartottak. A berendezést többnyire falba tapasztott tükör egészítette ki. Irod. Kóris Kálmán: Matyóföldi tüzelők és szénatartók (Népr. Ért., 1905); Vargha László: A tilalmasi tanyák építkezése (Bp., 1940); Fél Edit: Kocs 1936-ban (Bp., 1941).