szekérkas, kocsikas

a → szekerek, → kocsik tartozéka, amit a → szekérderék méretei szerint kaskötők fontak fűzfavesszőből (→ vesszőfonás). Az Alföldön → faroskas az általános neve, de cserény elnevezése is ismert egyes területeken. A szükségletnek megfelelően többféle méretű szekérkas készült. A → félkas vagy rövidkas a szekér hátuljától a szekérderék közepéig ért; a hosszúkas teljesen végigérte a szekérderekat és elöl az alja rásimult az első → saroglyára; a hát- vagy farnélküli hosszúkasnak nem volt fara, de a szekérderekat teljesen végigérte (ez a Kisalföld és vidékére volt jellemző); hosszúkas egybefont üléssel; → körülkas, amely végigérte a szekérderekat és elöl-hátul volt háta, ill. fara. Az anyag megmunkálása szerint volt zöldkas (hántolatlan vesszőből) munkára, és fehérkas díszelgésre. A szekérkast mindenütt kötötték, készítették, fonták, ahol fűzfavessző termett. Voltak azonban híres kaskötő helyek és mesterek, akiknek a munkái messze vásárokra eljutottak. A kaskötő mesterek mindig vesszőszállal vették a mértéket, ha ún. váltóba (megrendelésre) kötöttek kast. A híresebb kaskötő helyek a következők voltak: Rábaközben Malomsok; a Hanság vidékén Bősárkány; a Szigetközben Cikola; a Tisza mellett Tiszadorogma, Tiszacsege, Tiszafüred, Csongrád, Zenta; Erdélyben Domokos stb. (→ még: üléskas, → kasosszekér) – Irod. Végh József: A kaskötés Békésben (Népr. Ért., 1939); B. Kovács Júlia: A szekérkaskészítés domokosi műszókincséből (Nyelv- és Irodalomtudományi Közl., 1967).

Szekérkas (Nyíregyháza, 1970-es évek)

Szekérkas-vásár (Debrecen, 1920-as évek)