szénavágó

félhold vagy V-alakú éles penge 60–70 cm hosszú, köpűs vasnyéllel és a köpűbe erősített, hasonló hosszúságú, felső végén kissé hajlott fafogantyúval. Rendszerint a szénavágó vas nyelére forrasztott ún. taposót lábbal függőlegesen lefelé nyomva vágnak egy-egy szeletet a kazalból. A szénavágót nevezik még szalmametszőnek, kazalmetszőnek is. A szénavágó leginkább az Alföldön terjedt el; itt már a 18. sz. második felében biztosan használták (Debrecen, Túrkeve). A Dunántúlon és a Felföldön újabb és ritkább. A boglya kezeléséhez országszerte inkább a → vonyigót vették igénybe, vagy pedig használt kaszapengével metszették a szénát, fűrészelő mozdulatokkal. A szénavágónak sok formai változata található egy helységen belül is. Többségében díszes kovácsmunka, megbecsült, évszámmal és → tulajdonjeggyel ellátott darab. – Irod. Szabó Mátyás: A Körös és Berettyó alsó folyása vidékének rétgazdálkodása (Népr. Közl., 1957); Ikvai Nándor: Szénamunka és takarmánykészítés a Zempléni-hegyvidéken (Ethn., 1962).

Szénavágó (Átány, Heves m., 1950-es évek)