Szendre báró lánya, Bárólány ballada

újstílusú → ballada. Első nyomait, három versszakot Magyari Költeményei (1858) között találjuk. Simonffy Kálmán 1858-ban megzenésítette. Népszerűségét jelzi, hogy a századfordulón megjelenő Hatszáz Nemzeti Dal c. antológia a leghíresebb költemények között közli, és → ponyvafüzetekben való terjesztése méginkább elősegítette a szöveg egységesedését. A ballada két altípusa ismert: a) Szendre, (Szedri, Endrő, Orczi, Szirmai stb.) báró leánya beleszeret a juhászlegénybe. A báró lánya keresésére indul; a számadó elárulja a bojtárt. A legényt felakasztják, a lány hosszasan siratja. Meglehetősen egységes szöveggel országszerte elterjedt. – b) A báró lánya, a ballada hőse beleszeret a gulyásba, a légyott miatt elcsatangolt nyájat a báró (báróné) a lánya kérésére kiváltja, de a legényt akasztófára juttatja. Más változatok szerint a kitagadott lány kedvese felesége lesz és kiegészítik a szöveget moralizáló résszel, miért nem való bárólány gulyásnénak. Változatait az előzővel kisebb számban jegyezték fel, elsősorban pásztoroktól az ország különböző vidékén. Gyakori a két altípus keveredése, a kivégzés motívuma sokszor hasonló a → betyárballadákéhoz. A történet csírájában (szerencsés végkifejlettel) szerepel Apor Péter 1736-ban írt Metamorphosisában. – Irod. Szabó T. Attila: A bárókisasszony balladájának históriája Apor Péternél (Ethn., 1975).