Szent Flórián (máj. 4.)

tűz elleni patrónus; Felső-Ausztria → védőszentje. 240 körül született a későbbi Zeiselmauerban (Alsó-Ausztria). A római légió századosa volt, Diocletianus keresztényüldözése során halt mártírhalált 304-ben; malomkővel nyakában az Ennsbe ölték. Korai kultusza Ausztriában (Tirol), Bajoro.-ban, Itáliában és Lengyelo.-ban (Krakkó) volt. Kezdetben árvíz ellen fordultak hozzá, csak a 15. sz. végén lett tűz-patrónus, ugyanis azt tartották róla, hogy imájával egyszer tüzet oltott. E funkciójában mintegy felváltotta az addig egyedüli „tűzoltó-szentet”, szent Lőrincet. Hazánkban a középkor végén a felföldi német vidékeken találkozunk először szórványos tiszteletével. A 17. sz. végétől az osztrák barokk hatására, később a kat. német telepesek bevándorlásával erősödve az egyik legnépszerűbb szentté vált. Alig van r. k. templom és helység, ahol ne lenne nyoma kultuszának (kép, szobor). Tisztelete különösen Ny-Dunántúlon volt erős. Szobrait hazánkban gyakran köztereken a közutak közelében állították föl, de gyakran állnak kisméretű, népi faragványok a falusi házak oromfülkéiben, tűzfalában is. Helyenként szokás képét a ház falába is beépíteni a tűz ellen. – Személye köré tapadtak az archaikus tűzkultusz némely maradványai. Pl. névnapján nem gyújtanak tüzet vagy rituális módon éppen akkor lobbantják lángra az új tüzet (Göcsej). Több helyen a sörfőzők, fazekasok, kovácsok, kéményseprőknek is patrónusa. – Irod. Rheaux: Iconographie de l’art chrétienne (Paris, 1958); Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium. A Mária-ünnepek és jelesebb napok hazai és közép-európai hagyományvilágából (I–II., Bp., 1977).

Szent Flórián szobra (Dunaszekcső, Baranya m., 1841)