| Szentföld | TARTALOM | Szent Gellért |
szentgáli viselet
Szentgál kiváltságos kisnemesi (vadásznemes) község, így a nép öltözete, egy-két ruhadarabot leszámítva régtől fogva polgárosodott. A kisnemes férfi ünnepi öltözete a kék posztóruha volt, vitézkötéses, részben prémes szegésű mándli, ezüst gombos pruszli (mellény), a nyakon fekete selyemkendő. Természetesen a munkaruha, különösen a szegényebbeknél, ennél egyszerűbb, így általános volt a gatyaviselet, a szegény gatyásan járt télen is az erdőre, de nyáron munkában még a nagygazda is felvette. A bő gatyát különösen a juhászok kedvelték. A szűrdolmány szűrposztóból készült, a nadrág fekete, kék vagy szürke posztóból. A szűr elsősorban a pásztor ruhadarabja volt, a kisnemes inkább subát hordott. A → bakonyi cifraszűr nagy hírnévre tett szert, s a legszebb darab épp Szentgálról került a Néprajzi Múz.-ba. Elterjedt volt az egyszerűbb kivitelű, hosszabb, ujjas, galléros szűr is, ennek gallérja, ujja hímzéssel volt díszítve, szélén posztórátéttel. A bőrruhák közt elsőnek említendő a mejjes (melles): egyszerű négyszögletes bőrdarab. Az ujjas vagy ujjatlan bekecset a juhász vagy juhászné maga készítette báránybőrből. Bőrködmönt csak a régi öregek hordtak, e ruhadarab már a múlt század közepén tünedezőben volt. Bundán voltaképpen a → subát értik, külsejét, irhás felét a szűcs szépen kihímezte, a gallérja egy egész, szabatlan fekete báránybőr lehetett. A férfi fejrevaló az utolsó száz év alatt sokat változott, széles karimájú kalap, pörge, kis karimájú kalap, birka-, báránybőr-, bársony-, asztrahán sipkák váltogatták egymást. A régi pásztor bocskorára máig nem emlékeznek. Általános volt a csizma hordása, egyik csizmaféleség a valkót csizma. – A női alsó ruhák közt elterjedt volt a hosszú ing egy fajtája, a péntő (→ pendely), derékon alul vastag vászonból, felül vékony gyolcsból készült. A rékli, formájában megfelelt a századeleji úri női blúznak; színes gyöngyökkel díszített réklit csak ünneplőben hordtak. Zöld posztó rókaprémes → mándli, a posztó bunda (kívül szövet, bársony, belül szőrös báránybőr) a régebbi női viselethez tartozott, a gazdagabbak kabátot hordtak. A selyemből, csipkéből készített fekete magyar fejkötő a nyak, a váll egy részét betakarta, polgári eredetű ruhadarab volt, csak a jobbmódú asszony viselte. Nők, gyermekek hordták a papucshoz hasonló szövet tutyit. Általában a női öltözet a Dunántúl középső és nyugati felében a múlt századtól fogva követte a divat változásait, ezt igazolja a sokféle kabát, szoknya elnevezés. – Irod. Eötvös Károly: A Bakony (I–II., Bp., 1909); Malonyay Dezső: A magyar nép művészete (IV., Bp., 1912); Györffy István: Magyar népi hímzések I. A cifraszűr (Bp., 1930); Vajkai Aurél: Szentgál. Egy bakonyi falu néprajza (Bp., 1959).
