önkéntes gyűjtő

néprajzi gyűjtő, aki nem hivatalos elfoglaltságból, hanem önként, a népi kultúra iránti szeretetből és tiszteletből végzi gyűjtőmunkáját, de tudományos feldolgozással és értelmezéssel általában nem foglalkozik. A magyar néprajztudomány első jeles művelői mind önkéntes gyűjtők voltak. Önképzéssel emelkedtek tudósokká, s amidőn később nagy műveikhez anyagot gyűjtöttek, önkéntes társaik segítségét vették igénybe. Erdélyi János, Kriza János, Ipolyi Arnold, Kiss Áron, Kálmány Lajos és mások népköltészeti gyűjteményei nagyobb részt, Herman Ottó halászati monográfiája részben önkéntes gyűjtők közreműködésével születtek. A múlt század végétől – a magyar néprajzi élet kibonatkozásától – mindig akadtak önkéntes gyűjtők, akik értékes gyűjtésekkel gyarapították a néprajzi ismereteket. Az önkéntes gyűjtők minden társadalmi osztályból és különböző rétegekből verbuválódtak: nagy számmal voltak köztük értelmiségiek (tanárok, tanítók, lelkészek), de földbirtokosok, tisztviselők, munkások és parasztok is. Legjobban sikerült cikkeiket és dolgozataikat a néprajzi folyóiratok közölték. – Már a múlt század 50-es és 60-as éveiben elkezdődött a diák önkéntes gyűjtők munkálkodása, akik egy-egy lelkes tanár vezetésével értékes anyagot gyűjtöttek. A század elején a Folklore Fellows magyar osztálya szervezte a diákok gyűjtőmunkáját. 1939–40-től a táj- és népkutatás keretében vett nagyobb lendületet a középiskolások néprajzi gyűjtőmozgalma. A II. világháború után pedig az 1952 óta minden évben meghirdetett országos pályázatokon vesznek részt (→ néprajz a középiskolában). Az országos társadalmi néprajzi gyűjtőpályázatot 1952-ben a Néprajzi Múz. és a Népművészeti Intézet hirdette meg. Az első eredményeket két gyűjteményes kötetben adták közre (Népünk hagyományaiból, Bp., 1954, 1955, 1956). A gyűjtőmozgalom szervezeti összefogására megjelentették a Néprajzi Múz.-ban az → Adattári Értesítőt. 1957-ben a Magyar Nyelvőr országos nyelvjárási gyűjtőpályázatot hirdetett. Ennek sikere után 1959-től a Néprajzi Múz. az MTA Nyelvtudományi Intézetével együttesen tűzi ki évről évre az önkéntes gyűjtők számára az országos néprajzi és nyelvjárási pályázatot. A gyűjtőmunkát szakemberek által készített kérdőívek és útmutatók segítik. A beérkezett pályamunkák a Néprajzi Múz. Ethnológiai Adattárába, a Nyelvtudományi Intézetbe, ill. a megyei múz.-ok archívumaiba kerülnek, ahol a tudományos kutatás számára hozzáférhetők. A pályázat felnőtt és ifjúsági tagozatának díjait az MTA I. és II. osztálya, az Oktatási és Kulturális, az Építési és Városfejlesztési, a Munkaügyi, a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Min., a KISZ Központi Bizottsága, a szentendrei Szabadtéri Múz., valamint a megyei tanácsok biztosítják. Az önkéntes gyűjtők társadalmi mozgalma az 1960-as években országos jelentőségű tudománysegítő tevékenységgé vált. Munkájuk a magyar nép haladó hagyományait megbecsülő szocialista patriotizmus maradandó példája, az iskolai néprajzi szakkörökön keresztül az ifjúság hazaszeretetre nevelésének eszköze. Az önkéntes gyűjtőknek a Magyar Néprajzi Társaságban külön szakosztályuk van, ahol eredményeiket előadások formájában az érdeklődőknek bemutathatják. Kétévenként a Néprajzi Társaság, a Nyelvtudományi Intézet és a Hazafias Népfront Honismereti Bizottsága országos találkozót rendez számukra az ország különböző pontjain, amely a tapasztalatok és eredmények cseréjét, valamint a szakemberek és az önkéntes gyűjtők kapcsolatának elmélyítését szolgálja. A legkiválóbb önkéntes gyűjtőket a Néprajzi Társaság Sebestyén Gyula Emlékéremmel (1969–) tünteti ki. Önkéntes néprajzi gyűjtőmozgalom Európa más országaiban is tevékenykedik, ill. tevékenykedett az elmúlt évtizedekben. A hatalmas svéd, finn, észt, német, ír, belga (flamand és vallon) néprajzi archívumok anyaga nagyrészt önkéntes gyűjtők munkájának eredményeként keletkezett.