néprajz a középiskolában

a középiskolás diákok → önkéntes gyűjtőként a múlt század közepétől részt vesznek a néprajzi gyűjtésekben. Az 1850-es és 60-as években Csaplár Benedek piarista tanár Szegeden és Nyitrán tanítványaival gyűjtetett néphagyományt Ipolyi Arnold számára. 1859–64 között a marosvásárhelyi ref. kollégium diákjai Szabó Sámuel tanáruk vezetésével mintegy 900 tételből álló értékes népköltési gyűjteményt hordottak egybe. A század végén a nagyenyedi ref. kollégiumban Lázár István elsőként fogalmazta meg, hogy a népi kultúra ismerete és megbecsülése hazaszeretetre nevel és részévé kell válnia a középiskolai oktatásnak. Diákjainak írásbeli feladatokat adott, melyben szülőhelyük népszokásairól és népköltészetéről kellett beszámolniuk (Iskola és ethnográfia, Országos Ref. Tanáregyesület Évkve az 1903–1904-ik évre, Debrecen, 1904). A század elején Sebestyén Gyula vezetésével a Folklore Fellows magyar osztálya szervezett népköltészeti gyűjtéseket az ország középiskoláiban és néhány főiskoláján. A legeredményesebben gyűjtő diákok a Néprajzi Társaság, a Kisfaludy Társaság, a Néprajzi Múz. és magánosok által felajánlott díjakat kaptak. A nagyszalontai diákok gyűjtéséből válogatás jelent meg a → Magyar Népköltési Gyűjtemény utolsó köteteként (Nagyszalontai gyűjtés. Szerk. Szendrey Zsigmond. Bp., 1924). 1919-ben a néprajz középiskolai tantárggyá tételét kérte a Néprajzi Társaság, a terv azonban nem valósult meg. Az 1930-as években ismét fölvetődött, hogy valamilyen formában a néprajz is helyet kapjon a középiskolai oktatásban. Az 1934. évi XI. tc. alapján készült tanterv a néprajzot a földrajz keretében vezette be a tanulmányi anyagba. Bálint Sándor a tanítóképzés szempontjából vette számba a néprajzi ismeretek tanítását (Ethn., 1937). Tálasi István arról írt tanulmányt, hogyan érvényesülhet a néprajzi szemlélet és ismeret a középiskolai tantárgyakban (Néprajz és középiskola. A hódmezővásárhelyi ref. Bethlen Gábor Gimnázium, 1937–38. évi ért.-je). N. Bartha Károly a debreceni ref. tanítóképző diákjaival végeztetett néprajzi gyűjtőmunkát. Györffy István művelődéspolitikai tervezetében alapvető szerepet szánt a középiskolai oktatásban a néprajznak (Néphagyomány és a nemzeti művelődés. Bp., 1939). 1939 nyarán a Táj- és Népkutató Intézet kiskunhalasi táborában merült fel a középiskolás táj- és népkutatás megszervezésének gondolata. 1939 és 1940 őszén neves szakemberek előadói közreműködésével táj- és népkutató szakkörvezetői tanfolyamot rendeztek a középiskolai tanároknak. 1941-ben első ízben országos táj- és népkutató pályázatot hirdettek diákok számára, melyre 16 középiskolából 131, túlnyomó részt néprajzi pályamunka érkezett be. A legjelentősebb anyagot a debreceni ref. kollégium „Csüry Bálint táj- és népkutató osztálya” küldte be. Munkájukból Végh József vezető tanár módszertani tanulmányának kíséretében önálló kötet is napvilágot látott (Táj- és népkutatás a középiskolában. Bp., 1942). A pályázatoktól függetlenül jórészt ezekben az években gyűjtötték össze Konsza Samu, a sepsiszentgyörgyi Mikó-kollégium tanára és diákjai a Háromszéki magyar népköltészet (megjelent: Marosvásárhely, 1958) hatalmas anyagát. A nagy eredményeket ígérő gyűjtőmozgalom a háborús események miatt félbeszakadt. A II. világháború után ismét kísérlet történt a néprajz középiskolai tantárggyá tételére. A mezőgazdasági középiskolák 3. osztályában rövid időre be is vezették a tanítását Balassa Iván tankönyve alapján (Magyar néprajz, Bp., 1947); a nyíregyházi gimnáziumban pedig rendkívüli tantárgyként tanították. A középiskola és a néprajz kapcsolata azonban mégsem a néprajz önálló tantárggyá válása, hanem a szakköri munka kifejlődésének irányába alakult. A Néprajzi Múz. a Népművészeti Intézettel karöltve 1952-ben hirdetett először országos társadalmi néprajzi gyűjtőpályázatot, melyen a felnőttek mellett diákok is részt vehettek egyéni vagy szakköri pályamunkákkal. 1959-től az MTA Nyelvtudományi Intézetével közösen országos néprajzi és népnyelvi gyűjtésként hirdették meg az évenként megújuló pályázatot. A középiskolás szakkörök és az egyéni diákpályázók dolgozatait két esztendőnként a KISZ Központi Bizottsága által rendezett Országos Diáknapok (Helikoni Ünnepségek, Keszthely; Sárospataki Diáknapok; Erkel Diákünnepek, Gyula; Soproni Diáknapok; Egri Gárdonyi Géza Diáknapok) alkalmából bírálják el, és az országos pályázat ifjúsági tagozatának díjaival jutalmazzák. Az 1960-as években a középiskolások néprajzi gyűjtőmunkája jelentős eredményeket hozott, a néphagyományokat megbecsülő szocialista hazafiságra nevelés eszköze lett. Néhány néprajzi szakkör könyv alakban is megjelentette tagjainak legjobb dolgozatait. Pl. Néphagyományok Borsodban (Szerk. Bartha László, Miskolc, 1969, 1970. A miskolci 1. sz. ipari szakközépiskola évkönyve); Népünk életéből (Szerk. Zupkó Béla, a mezőkövesdi Földes Ferenc középiskolás kollégium Györffy István néprajzi szakkörének anyagából); Kecskeméti Néprajzi Közlemények 1969–1970 (Szerk. Gémes Balázs, a 607. sz. ipari szakmunkásképző iskola honismereti szakkörének közlönye) stb. Hasonló munka jelent meg Romániában is: Háromszéki népballadák (szerk. Albert Ernő–Faragó József, Bukarest, 1973); Szlovákiában: Kodály Zoltán nyomában (szerk. Mórocz Károly, Pozsony, 1978). – A néprajzi ismeretek érvényesülését a középiskolás tankönyvekben és tantervekben (irodalom, történelem, földrajz, rajz, ének) 1969-ben Szegeden a TIT Csongrád megyei szervezete által rendezett országos értékezlet vizsgálta meg. Az 1970-es évek második felében készült oktatási reformban fakultatív tárgyként a gimn.-i tantervben helyet kapott a néprajz is. A középiskolások néprajzi gyűjtő tevékenysége a honismereti mozgalom fontos részét alkotja.

A Táj- és Népkutatás a középiskolában c. kiadvány címlapja.