| ősiség (lat. aviticitas) | TARTALOM | őskultusz |
a megtelepüléskor kihasított eredeti, osztatlan telek, melynek birtokosai az ősjobbágyok. Ők és leszármazottaik alkották a falu törzslakosságát, szemben a jövevényekkel, zsellérekkel. Az ősi telek után és arányában elsődleges joguk volt a falu közös birtoklású földjeinek használatához. Erdélyben még a 18. sz.-ban is az ősi telkek száma szerint történt a → földközösségi birtokok → nyilazása. Másutt a 18. sz.-ban már ritka volt az ősi telek, egyrészt, mert az idők folyamán átminősültek a telekkvalitások (pl. a középkorban egy egész telekhez sokkal nagyobb terület tartozott, mint az újkorban), másrészt mert a telkek mindenütt felaprózódtak (→ résztelek). A szakirodalom ősi teleknek nevezi az → úrbérrendezés előtti telkeket is, megkülönböztetésül az urbáriumban előírt új telkekkel (nova sessio). (→ még: jobbágytelek) – Irod. Szabad György: A tatai és gesztesi Eszterházy-uradalom áttérése a robotrendszerről a tőkés gazdálkodásra (Bp., 1957); Szentgyörgyi Mária: Jobbágyterhek a 16–17. századi Erdélyben (Bp., 1962); Varga János: Jobbágyrendszer a magyarországi feudalizmus kései századaiban 1556–1767 (Bp., 1969).