ötvösjegy

fémből készült használati tárgy felületébe acélbélyeggel ütött nyomat. Különböző fajai ismeretesek: 1. → mesterjegy, amely a tárgy alkotóját és az alkotáshoz fűződő személyi jogát jelölte. Lehetett ábra vagy betű, ezt a céhnek kellett nyilvántartania és a mester köteles volt a jelet folyamatosan használni; sok helyen (pl. Nagyszeben) mesterjegy táblák voltak használatban, amelyek a céh valamennyi tagjának a mesterjegyét a nyilvánosság előtt ismertté tették; – 2. származási jegy vagy jel, amely annak a községnek vagy városnak volt a jele (címer, város kezdőbetű stb.), ahol a tárgy készült. E jellel nemcsak a származási hely valamilyen tájjellegű eredetiségét bizonyították, hanem a helyi hatóság vagy az iparosok testülete vagy a céh igazolta a fémfinomség (pl. ezüst esetében) vizsgálatának, az ún. „próbálás”-nak a hatóság által ellenőrzött végbevitelét. Pl. a brassói ötvösök által készített tárgyakra a város címere nyomán koronás fagyökér, Gyöngyösön csillag és félhold alatt futó farkas volt látható; – 3. finomsági jel, fémjel, amely fémtárgyakon rendszerint a nemesfémek más fémekkel ötvözött anyagából előállított tárgyak vizsgálata alapján történő jelzésre szolgált. Lehetett ábra vagy szám; – 4. próbabélyeg, amelyet a céhmester bélyegzett a tárgyba a minőség ellenőrzésének bizonyítékaként, saját vizsgálata alapján. Rendszerint három betűből állt: SVC (Sigillum Visitationis Cehae); a céhmestert e tevékenység miatt látómesternek is nevezték. (verdejegy) – Irod. K.-Winkler Elemér: Pozsonyi ötvösjegyek (Múzeumi és Könyvtári Ért., 1911); Rosenberg, M.: Der Goldschmiede Markzeichen (Berlin, 1928); Kőszeghy Elemér: Magyarországi ötvösjegyek a középkortól 1867-ig (Bp., 1936).