parasztvármegye

a 16. sz. utolsó negyedében és a 17. sz. elején a Duna–Tisza közén, a török hódoltsági területen a parasztság által létrehozott közbiztonsági szervezet. Területileg a nemesi → megyék határai között működött. A parasztvármegye élén a jobbágy községek elöljárói által gyűléseken választott parasztkapitány vagy főhadnagy állott, alantas tisztségviselői a → járásokban a hadnagyok, a községekben pedig a tizedesek voltak. A parasztvármegye érdekvédelmi-képviseleti szervezet volt a török megszállókkal és az elmenekült nemesi megyével szemben, elvégezte az alsóbb fokú bíráskodást, gondoskodott a települések bel- és külterületének őrizetéről, igyekezett elhárítani a szervezett rablásokat és fosztogatásokat, valamint a török, német és magyar katonaság élelemszerző portyázásait korlátozni. A meglehetősen nagylétszámú paraszt fegyveres csapatok időnként eredményes ütközeteket vívtak. Némely vidéken a szomszédos parasztvármegyék közös akciókkal próbálták fellépésüket sikeresebbé tenni. A tisztviselők fizetést nem kaptak, legfeljebb adókedvezményt, jövedelmüket a bírságpénz jelentette. A parasztvármegye tevékenységét mind a magyar, mind a török hatóságok eltűrték, de igyekeztek ellenőrzésük és befolyásuk alá vonni. A török hatalom hanyatlását követően a nemesi befolyás megerősödött, a parasztvármegyéket a nemesi vármegyék végrehajtó szervévé tették, s mint ilyenek szűntek meg a 17. sz. végén. Az alföldi parasztság nyelvében a parasztvármegye emlékeként a pusztákon cirkáló, nyomozó, eljáró megyei szervek tevékenységét vármegyézésnek, az abban résztvevőket vármegyézőknek nevezték még a múlt század végén is. – Irod. Gyárfás István: A parasztvármegye (Bp., 1882); Rudnay Béla: A Csermenyek és a parasztság büntető bíróságai a XVI. és XVII. században (Bp., 1909); Takáts Sándor: Művelődéstörténeti tanulmányok a XVI–XVII. századból (Bp., 1961); Szakály Ferenc: Parasztvármegyék a XVII. és XVIII. században (Bp., 1969).