járás

1. (lat. calcatura) a faluhatár meghatározott célra fenntartott része (pl. csordajárás, → nyomás). Az állattartásban a nagyobb → legelőnek rendszerint egyetlen, ritkán két állatcsoport (leginkább a → gulya és a → ménes) részére fenntartott területe, amelyen egy → számadó alatti pásztorcsoport őrzi a jószágokat. A Hortobágyon pl. 3–7 km-es átmérőjű, 2–3000 holdnyi szabálytalan alakú területek. A járáson kiemelkedő részen van a szállás, az állatok éjjeli pihenő- és delelőhelye, a pásztorok építménye (pásztorkunyhó,cserény, → vasaló stb.) és a → kút a → vályúval. A járáson a szarvasmarhák (gulya, csorda) számára rendszerint nincs építmény (→ szabadvacok), a többi állat részére → természetes enyhelyek vagy építmények (→ akol, → hodály, → karám, → szárnyék stb.) állnak. A szarvasmarhák állását és a juhok → esztrengáját rendszeresen továbbhelyezik, hogy a legelőt ezzel is trágyázzák (→ kosarazás). A járás területét a pásztorok által meghatározott rend szerint legeltetik. Az állatfajonkénti legelőfelosztás már a 14–15. sz.-ban is előfordult, a járások és funkciójuk kialakulása a 18. sz.-tól kezdődött. – Irod. Balogh István: A hortobágyi pásztorkodás történelmi múltja (Népr. Ért., 1943); Balogh István: Pusztai legeltetési rend Debrecenben a XVIII–XIX. században (Ethn., 1958); Törő László: Legeltetési rend a Hortobágyon (Műveltség és Hagyomány, 1965). – 2. közigazgatási egység, a → megye középfokú, a községi igazgatás felett álló igazgatási szerve. A nemesi megye fennállása idején igazgatási és igazságszolgáltatási fórum, 1948 óta csak igazgatási feladatokat ellátó szerv. – A járások határai – noha gyakran változhattak – sokszor természeti, gazdasági-földrajzi táji határokat, történeti, néprajzi csoportokat követtek. Sok esetben elnevezésükben is utaltak ilyen összefüggésekre. A járások keretei integráló tényezőként is hathattak a paraszti közösségek életére és műveltségére. 1971-től a megyei tanácsok igazgatási-végrehajtó szerveiként járási igazgatóságokat szerveztek, e ezzel együtt megszűntek testületi szerveik.